Közélet

Körözést adtak ki a szegedi Fidesz elnöke ellen

Költségvetési csalás gyanúja miatt körözést rendelt el a Nemzeti Adó és Vámhivatal április 22-én Rádi Feríz ellen – adta hírül a Magyar Hang.

A rendőrség közleménye szerint a NAV kecskeméti szerve rendelte el a férfi körözését. A szegedi Fidesz a hír megjelenését követően reagált a történtekre:

A sajtóban megjelent hírekre reagálva, Rádi Feríz, amint értesült a vele kapcsolatos vádakról, azonnal lemondott a szegedi Fideszben betöltött elnöki tisztségéről.

– írták szűkszavúan.

A pár – immáron egykori – szegedi elnöke a Demokratikus Koalíció soraiból került a korábbi kormánypárthoz, ahol agrárszakértőként dolgozott – emlékeztetett az Index. Az egyiptomi származású fiatalember 2023-ban lett a Fidesz helyi szervezetének elnöke, miután Bartók Csaba lemondott a posztról.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb