Sport

Beharangozó: a PICK Szeged a német SC Magdeburg együttesét fogadja hazai pályán

Szerdán 18:45-kor a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a címvédő német SC Magdeburg együttesét fogadja a OTP Bank-PICK Szeged a PICK Arénában. A mérkőzés előtt a szegediek vezetőedzője, Michael Apelgren, valamint a csapat kulcsjátékosa, Mario Sostaric osztotta meg várakozásait.

A tét nem kisebb, mint a kölni négyes döntőbe jutás. A párharc oda-visszavágós rendszerben dől el, így mindkét mérkőzés kulcsfontosságú lesz. A Magdeburg a sorozat címvédőjeként érkezik Szegedre, és a nemzetközi mezőny egyik legerősebb csapatának számít.

FANTASZTIKUS HANGULAT ÉS ENERGIA

Michael Apelgren: – Természetesen nagyon izgatottak vagyunk, hogy egymás után másodszor sikerült bejutnunk a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A tavalyi bajnok ellen játszunk, ráadásul a sérültek miatt, kicsit esélytelenebbek vagyunk. Bízom benne, hogy ez a helyzet új inspirációt ad majd a csapatnak, ami egy bravúrt, egy győzelmet eredményezhet. A közönségünk mindig fantasztikus hangulatot teremt, így bízom benne, hogy ismét nagy energiát adnak nekünk a hatvan percre.

A VILÁG EGYIK LEGJOBB CSAPATA ELLEN JÁTSZANAK

Mario Sostaric: – A Bajnokok Ligája címvédője és a világ egyik legjobb csapata ellen lépünk pályára, de ez a két mérkőzés, amely a FINAL4-ba juttathat bennünket, felülírhat minden papírformát. A legjobb teljesítményünket kell nyújtanunk – mind a tizenhatan –, és ehhez óriási szükségünk lesz a szurkolóink támogatására is a PICK Arénában. Csak együtt, hatvan percen át küzdve érhetjük el a győzelmet. Egy ritmusban kell lélegeznünk a mérkőzés minden pillanatában. Minden lehetséges, és hinnünk kell önmagunkban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb