Összeültek a parlamentbe jutó pártok: Vitályos Esztert jelölte a Fidesz az Országgyűlés alelnökének, a Tisza-frakció elfogadta a jelölést (frissítve)
Kedden harmadszor is összeültek az Országházban a parlamentbe jutó pártok, hogy a május 9-i alakuló ülés előtt megegyezzenek az új Országgyűlés alelnökeiről, valamint a bizottsági vezetőkről, tagokról. A reggel 9 órakor kezdődő tárgyaláson Magyar Péter nem vett részt személyesen, a Tisza Pártot Bujdosó Andrea leendő frakcióvezető, Velkey György László frakcióvezető-helyettes, Melléthei-Barna Márton, a párt jogi igazgatója és Császár Martin képviselte. A Fideszből ismét Gulyás Gergely és Balla György, a KDNP-ből Rétvári Bence és Latorcai János volt ott az egyeztetésen, míg a Mi Hazánk Mozgalomból Toroczkai László, Novák Előd és Apáti István.
Ahogy arról a Szeged365.hu korábban beszámolt, Magyar Péter nem sokkal a tárgyalás előtt jelezte: a Tisza-frakció nem fogja megszavazni Szijjártó Pétert az Országgyűlés alelnökének, új jelöltet várnak a Fidesztől a pozícióra.
VITÁLYOS ESZTERT JELÖLTÉK A POZÍCIÓRA
A Telex információi szerint Gulyás Gergely bejelentette, hogy az Országgyűlés alelnöki pozíciójára Vitályos Eszter volt kormányszóvivőt jelölték. Vitályos 2021 óta országgyűlési képviselő, négy éve egyéniben nyert mandátumot a szentendrei választókerületben. Több minisztériumban is megfordult államtitkárként, ám csak 2024-ben lett igazán ismertt, amikor kinevezték kormányszóvivőnek. Az április 12-i választáson vereséget szenvedett a szentendrei választókerületben, de listás mandátumot kapott.
Emellett Gulyás Gergely újságírói kérdésre azt is elárulta, hogy szerdán bejelentik a Fidesz-frakció hét szóvivőjét, akik egyúttal frakcióvezető-helyettesek is lesznek.
A Telex továbbá arról is beszámolt, hogy a KDNP Latorcai Csabát jelölte alelnöknek, aki korábban az Emmi, majd az elmúlt években a Területfejlesztési és Közigazgatási Minisztérium államtitkára, volt, ezen kívül a KDNP ügyvezető alelnök.
MI HAZÁNK: DÚRÓ DÓRÁT JELÖLTÉK ALELNÖKNEK
A lap hozzáteszi: a Mi Hazánk Mozgalom már korábban közölte, hogy ők ismét Dúró Dórát szeretnék alelnöknek jelölni. Az előző ciklusban is ő töltötte be ezt a posztot. Emellett a Telex arról is tudósított, hogy teljesült a Mi Hazánk Mozgalom kívánsága: megkapták a nemzetbiztonsági bizottság vezetését, Apáti István lesz az elnök. A bizottság elnöki posztja egyébként hagyományosan az ellenzéknek jár.
Toroczkai László az egyeztetés után arról beszélt, milyen megoldási javaslatokat kínált a Mi Hazánk Mozgalom arra vonatkozóan, hogy a Szent Korona Testület nem engedélyezte a Szent Korona átvitelét az országgyűlési képviselők esküjéhez a poenáris ülésterembe – ez egyébként hétfő este derült ki. A Mi Hazánk felvetette, hogy a képviselők a Kupolacsarnokban tegyék le az esküt, ezt azonban a Tisza Párt nem támogatta. Erre Toroczkai úgy reagált: a Tisza Párt és a Fidesz-KDNP is felrúgta a korábbi megállapodást arról, hogy a Szent Korona előtt tegyenek a képviselők esküt.
Toroczkai szerint egyébként a Nemzetbiztonsági Bizottságban a Mi Hazánk vezetésével olyan ügyeket fognak tudni feltárni, amelyeket eddig elhallgattak.
BUJDOSÓ ANDREA: EREDMÉNYES VOLT AZ EGYEZTETÉS
„Azt gondolom, hogy egy eredményes egyeztetésen vagyunk túl. Úgy tűnik, hogy sikerül egy politikai megállapodást kötni, ami alapján az Országgyűlés alakuló ülésére sor fog kerülni május 9-én” – fogalmazott a tárgyalás után Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője. Még pár technikai részletet kell pontosítani a jövő hét elejéig, hogy alá tudják írni az alakuló ülést előkészítő politikai megállapodást – tudósít a Telex.
ELFOGADTÁK VITÁLYOS ESZTER JELÖLÉSÉT
Bujdosó szerint a Tisza-frakció el tudja fogadni Vitályos Eszter jelölését kompromisszumként, miután Szijjártó Pétert nem támogatták.
„Egy bukott kormánynak a bukott minisztere nem lehet méltó arra, hogy az Országgyűlés alelnöke legyen”
– mondta Szijjártó alelnöki jelöléséről, majd hozzátette: szerinte a Fidesz-frakcióban is érezhették, hogy vállalhatatlan a távozó külügyminiszter, mert azonnal tettek egy másik javaslatot az alelnöki posztra.
Bujdosó arról is beszélt, hogy a bizottsági tisztségekről, elnökökről, alelnökökről végleges megállapodást kötöttek keddi egyeztetésen. A Tisza Párt a nekik járó helyekre a hét végéig küldi el a neveket a többi frakciónak, akik már jelezték, hogy támogatni fogják a jelöléseket az alakuló ülésen. Megegyeztek az alakuló ülés napirendjéről és a meghívott vendégekről is. A Tisza Párt azt szeretné, hogy az új képviselők minimum egy vendéget tudjanak hívni az alakuló ülésre.
MEGVÁLASZTJÁK A MINISZTERELNÖKÖT
A Telex tudósítása szerint az ülésen arról is megállapodtak, hogy az alakuló ülésen megválasztják a miniszterelnököt, és törvényi erőre emelik a veszélyhelyzeti kormányrendeleteket, amelyek kivezetése problémát jelentene, ha május 13-án lejár a háborús veszélyhelyzet. A Telex kérdésére Bujdosó megismételte, hogy a a Tisza-frakció nem költözik be az egykori Államvédelmi Hatóság (ÁVH) és MSZMP épületeként szolgáló Képviselői Irodaházba, hanem a Kossuth téren lévő Szabad György Irodaházban kérnek irodákat, ahol jelenleg az Országgyűlés Hivatala működik.
A Mi Hazánk tiltakozott a döntés ellen, Novák Előd szerint ez csak a luxizásról szól. Bujdosó erre úgy reagált, hogy az Országgyűlés Hivatalának főigazgató-helyettesei részéről megvan a kompromisszum, és reméli, hogy nem fog nagy terhet róni a hivatali munkatársakra a költözés. Velkey György László szintén visszautasította a luxizás vádját, szerinte az alakuló ülés után jelentősen vissza fogják vágni a képviselőknek és frakcióknak járó juttatásokat, hogy csökkentsék a kiadásokat.
AZ ELLENZÉK TÖBB ALELNÖKI HELYET KAPHAT
Április 17-én tartották a választás utáni első parlamenti egyeztetést, ahol még nem született döntés a tisztségekről, de Magyar Péter jelezte: az ellenzék a korábbinál több alelnöki helyet kaphat. A hat alelnöki posztból hármat ajánlottak fel az ellenzéknek, pártonként egyet a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk Mozgalom számára. A Mi Hazánk jelezte: ismét Dúró Dórat jelöli.
Az Országgyűlés elnöke Forsthoffer Ágnes lehet, akit az alakuló ülésen választanak meg az alelnökökkel együtt. Ekkor döntenek a parlamenti bizottságok felállításáról is: összesen húsz bizottság jöhet létre, közülük tizennégyet a Tisza Párt vezethet, hatot pedig a Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk oszt fel egymás között.
NÉGY FRAKCIÓ AZ ORSZÁGGYŰLÉSBEN
Az új Országgyűlésben négy frakció alakul: a 141 fős Tisza-frakciót Bujdosó Andrea, a 44 fős Fidesz-frakciót Gulyás Gergely, a 8 fős KDNP-frakciót Rétvári Bence vezeti, míg a 6 fős Mi Hazánk-frakció élén Toroczkai László marad. A Fidesz–KDNP hétfőn tette közzé a képviselői névsort; nem lesz parlamenti képviselő többek között Orbán Viktor, Kövér László, Semjén Zsolt és Rogán Antal.
ALAKULÓ ÜLÉS, SZENT KORONA
Sulyok Tamás köztársasági elnök május 9-én 10 órára hívta össze az alakuló ülést. Magyar Péter célja, hogy a parlament már ekkor miniszterelnökké válassza, így az új kormány mielőbb megalakulhat. A Tisza Párt aznap délutánra rendezvényt hirdetett a Kossuth térre.
A következő napokban a parlamenti bizottságok meghallgatják a miniszterjelölteket, ezt követően alakulhat meg az új kormány. Ezzel egy időben az előző kormány megbízatása megszűnik.



