Sport

Kilencedik helyen zárta a szezont a Vidux-Szegedi RSE női csapata

Magabiztos kettős győzelemmel szerezte meg a 9. helyet az NB I-ben a Vidux-Szegedi RSE női csapata: a Kecskemét elleni párharcot 2–0-s összesítéssel zárták le. A szezon során mutatott fejlődés és küzdőszellem méltó lezárást kapott, a játékosokra pedig most új kihívások várnak – sokan közülük az érettségire és a továbbtanulásra készülnek.

A szegedi együttes nemcsak helytállt az élvonalban, hanem számos alkalommal a papíron erősebb ellenfeleket is meglepte. Bár a szezon nem volt egyenletes, a csapat látványos fejlődésen ment keresztül – ezt emelte ki Milodanovics Andrea is. A fiatal játékosok kitartása és fejlődési íve biztató képet fest a jövőre nézve.

HULLÁMZÓ MÉRKŐZÉS, MAGABIZTOS BEFEJEZÉS

A kecskeméti visszavágó hasonló forgatókönyvet követett, mint a szezon egésze: voltak benne hullámvölgyek, de a döntő pillanatokban a Szeged bizonyult erősebbnek. A szegediek Sojnóczky két ászával és hazai hibákkal gyorsan 4–0-s előnyt építettek ki az első szett elején. Bár a Kecskemét átvette a vezetést, ez nem törte meg a vendégeket, akik ismét elléptek, és végül magabiztosan hozták a játszmát.

A második szettben még határozottabb teljesítményt nyújtottak: a Szeged végig kontroll alatt tartotta a játékot, és egyszer sem engedte vezetni ellenfelét, így megduplázta előnyét.

MÉLYPONT UTÁN ÚJRA FÖLÉNYBEN

A harmadik játszmában ugyan közel került a mérkőzés lezárásához a szegedi csapat, ám egy rövid hullámvölgy megtörte lendületüket. A biztató kezdés után a Kecskemét fordítani tudott, és ezt az előnyét végig is vitte a szettben.

A negyedik játszmában azonban ismét a Szeged akarata érvényesült. A csapat visszanyerte harciasságát, és szoros küzdelemben, a szett második felében ellépve eldöntötte a mérkőzést. A végjátékban Czakó Szofi pontja pecsételte meg a találkozó sorsát.

LEZÁRULT A SZEZON

A Vidux-Szegedi RSE így 2–0-s összesítéssel nyerte meg a párharcot, és megszerezte a 9. helyet az NB I-ben – méltó lezárásaként egy fejlődésben gazdag szezonnak.

Milodanovics Andrea:Lezárult a szezon, sikerült 2-0-val megszerezni a 9. helyet. Nagyon hullámzó volt az egész meccs, nehéz volt játszani, de örülök, hogy sikerült így lezárni a szezont. De nem csak a meccs volt hullámzó, hanem a szezonunk is, de ez a fiatal csapat óriási fejlődésen ment keresztül, amiért nagyon büszke vagyok rájuk. A lányokra most más feladatok várnak, sokan az érettségire koncentrálnak és készülnek az egyetemre, amihez sok sikert kívánok nekik!

Női NBI Liga 9. helyért, visszavágó
KRC-Vidux-Szegedi RSE 1:3 (17-25, 21-25, 25-16, 19-25)
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, vezette: Halász, Filibér. 65 néző

KRC: Pintér, Kiss L., Horváth J., Szűcs V., Kákonyi, Illés. Csere: Sámán (libero), Argat, Nyirády. Vezetőedző: Farkas Péter

Vidux-Szegedi RSE: Sojnóczky, Lőrincz, Gazsó, Czakó, Nyers, Szűcs G. Csere: Meszlényi, Nagy-Hegyesi (liberók), Horváth D., Kalmár, Palencsár, Török, Magos-Dóra. Vezetőedző: Milodanovics Andrea.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb