Közpénzmilliárdok kiosztása: Tarr Zoltán felfüggesztette a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő igazgatóját, belső vizsgálatot indítottak
“A mai napon felfüggesztem főigazgatói tisztségéből Krucsainé Herter Anikót, aki az elmúlt napokban napvilágra került, közpénzmilliárdok kiosztásával kapcsolatos ügyekért felelt Hankó Balázs utasításai alapján” – jelentette be Tarr Zoltán a közösségi oldalán.
A miniszter keddi posztjában kiemelte, hogy “olyan vezetőre van szükség, aki élvezi az én személyes bizalmamat, és ami ennél is fontosabb, a magyar emberek bizalmát.” A poszt szerint belső vizsgálatot indítottak és a már zajló eljárások végéig minden szükséges támogatást megadnak a hatóságoknak annak érdekében, hogy az összes érintett ügyben teljes körűen feltárják a felelősséget.
ZAVARTALAN MŰKÖDÉST ÍGÉRNEK
“Az eredményekről tájékoztatást fogunk adni, illetve biztosítjuk a szervezet, azaz az NKTK zavartalan működését a vizsgálat alatt is” – hangsúlyozta a miniszter, majd hozzátette, hogy “a magyar emberek joggal várják el, hogy a közpénzek sorsáról felelősen, átláthatóan és elszámoltatható módon szülessenek döntések”.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter május 19-vel elrendelte a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kifizetéseinek felfüggesztését is.
REJTETT PÁLYÁZATOKON KERESZTÜL SZÓRTÁK KI A PÉNZEKET
A HVG emlékeztet, hogy a felháborodást az váltotta ki, hogy a korábbi kormány utolsó évében a nyilvánosság elől tudatosan elrejtett „pályázatokban” szórt ki milliókat – adott esetben milliárdokat – alapvetően politikai szívesség alapon. A gyanú szerint sok esetben a miniszter közvetlenül jelezte egyes személyeknek, hogy némi papírmunkát követően pénzt fognak kapni. A lap szerint a támogatásokat olyan influenszerek és fellépők kapták, mint Tóth Gabi és cége, Pataky Attila és együttese, a Fásy család cége, és Mága Zoltán köre. Utóbbi kapcsán az is kiderült a héten, hogy a kérvényben kifejezetten politikai indokot jelöltek meg a támogatás megítélése érdekében.



