Közélet

“A kegyelmi ügyről 2024 februárjában értesültek az akkori kormány tagjai” – megszólalt a Fidesz-frakció a nyilvánosságra került kegyelmi ügy dokumentumaival kapcsolatban

A kegyelmi ügyről annak kirobbanásakor, 2024 februárjában értesültek az akkori kormány tagjai – írta a Fidesz-frakció keddi közleményében, reagálva a miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

“Felháborodásunkat jól mutatta, hogy a kormány egyetértett az érintettek lemondásával” – áll a Fidesz-frakció közleményében. Hozzátették, hogy K. Endre kegyelmi kérvényét az akkori igazságügyminiszter nem támogatta, de a köztársasági elnök döntését követően mégis ellenjegyezte.

“SEMMI ÚJAT NEM TUDTUNK MEG”

A Fidesz-frakció Magyar Péter miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóját, amelyen az ügyben az igazságügyi tárcánál lévő dossziéról beszélt, “csak egy újabb Facebook-eseményként” értékelte, hozzátéve, hogy ezen “sem tudtunk meg semmi újat”.

NYILVÁNOS DOKUMENTUMOK

Mint megírtuk, nyilvánosságra hozták a kormany.hu oldalon kedden a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található. Magyar Péter ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a dosszié dokumentumai szerint Varga Judit egykori igazságügyminiszter nem támogatta K. Endre kegyelmét. Magyar Péter soha nem látott esetnek nevezte, hogy a K. Endrének is megadott köztársasági elnöki kegyelmet ugyanazon a napon írta alá Novák Katalin és jegyezte ellen az akkori igazságügyi miniszter.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb