Óriási szegedi siker – egyszerre öt díjat is elhozott a Reök és Delimo cukrászdák csapata

Egyszerre öt díjat is elhozott a 2026-os Gyulai Pálinkafesztivál keretében megrendezett „Az Év Pálinkás Bonbonja” versenyről a szegedi Reök és Delimo cukrászdák csapata. A díjat cikkünk megírása előtt pár perccel vették át a szegedi chocolatierek, mint Domonkos Noémitől (Reök) megtudtuk,
- aranyérmes lett a Somos Rapszódia bonbon,
- valamint bronzérmet kapott a Körte Legendája, a Füstölt Málnakaland és az Arabic Gin Kaland névre bonbonjuk.
A Somos Rapszódia a fentiek mellett a Gyulai Várfürdő Különdíját is megkapta.
Az aranyérmes finomság ízeit a som gyümölcs, az ugyanebből készült pálinka a és hibiszkusz-vadcseresznye-csipkebogyó fűszerezés határozzák meg – tudtuk meg a Reök és Delimo Cukrászdák csokoládémesterétől, akit közvetlenül a díjátadó után kaptunk el egy telefonos interjúra. Mint Noémi elmondta, nagyon büszkék a 4+1 díjra, amely mögött óriási csapatmunka van. A díjnyertes bonbonok egyelőre limitált szériában mutatkoznak be a jövő héten Szegeden, állandó jelleggel pedig az őszi szezonban, szeptember-október környékén kerülnek be majd a kínálatba.
A grandiózus versenyen az idén négy kategóriában (krémtöltelékű pálinkás bonbon, vilmoskörte pálinkás, egyéb párlatos különlegesség, valamint diák kategória) összesen 128 alkotás mérkőzött meg a gyulai Almásy-kastélyban. 2026-ban Az év pálinkás bonbonja címet a budapesti MyChoccy Csokoládémanufaktúra ABRICOT ÉPICÉS névre keresztelt bonbonja nyerte el, a különleges alkotás a Sáppusztai Pálinka kajszibarack pálinkájával készült.





