Hamarosan újra nyilvánosak lesznek a Lázár Jánosék által eltüntetett építéshatósági ügyek
“Visszaállítjuk az ÉTDR, vagyis az elektronikus építéshatósági rendszer nyilvános elérhetőségét. A kiadott építési engedélyekhez tartozó tervek ismét néhány kattintással elérhetők lesznek online” – közölte a kormány friss közleményében.
Kiemelték, hogy “Lázár János még 2024 augusztusában szüntette meg az ÉTDR nyilvános felületét. az egykori miniszter döntésének célja az volt, hogy elzárja ezeket az információkat a nyilvánosság elől, különösen a kastélytulajdonosok érdekében” – közölte a kormány.
2024-BEN SZŰNT MEG
2024 augusztusában jelent meg egy kormányrendelet, amely megszüntette az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR) tájékoztatási felületét. Ez kimondta, hogy az építésügyi hatósági engedélyezési vagy tudomásulvételi eljárásban alapszabályként kizárólag az építési tevékenységgel érintett telekkel közös határvonalú ingatlan tulajdonosa, haszonélvezője lehet ügyfél, ő pedig a hivatali helyiségben, a hatóság jelenlétében és a hatóság által biztosított eszközön nézhet bele az iratokba. Ezzel egyidejűleg a rendeletben azt is belefoglalták, hogy az ÉTDR általános felületén korábban adott tájékoztatások a hatálybalépés napjától szintén nem lesznek elérhetők. A HVG azt írja, hogy a kormányrendeletben ugyan nem részletezték a döntés indokait, viszont tény, hogy a hatálybalépést követően két héttel indult meg a Lázár János nevéhez köthető kastélybiznisz, amelynek keretében tízmillió forint igénylési díj fejében magánszemélyek juthattak történelmi kastélyokhoz.



