Bóna Szabolcs: átvilágítják az Agrárkamarát
A kormány arról döntött, hogy átvilágítják a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát (NAK) – ezt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter jelentette be. A folyamat során “vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát és törvényességét is”.
“Úgy vélem, hogy a jelenlegi átpolitizált működést fontos lenne átalakítani, amihez a választási rendszert, és magát a működését is újra kell gondolni” – emelte ki Bóna.
FÜGGETLEN, HITELES, GAZDÁLKODÓKAT KÉPVISELŐ AGRÁRKAMARÁT AKARNAK
“A kormányzati és szakmai egyeztetések célja egy olyan független, hiteles és valóban a gazdálkodókat képviselő Agrárkamara létrehozása, amely átlátható működéssel, megfelelő tagdíjrendszerrel és erős szakmai érdekképviselettel látja el feladatait” – fogalmazott a miniszter.
POLITIKAI FURKÓSBOT
A HVG azt írja, hogy Bóna már a választás előtt is kritikusan fogalmazott a NAK működésével kapcsolatban, hiszen arról beszélt, hogy a kamara “átment politikai furkósbotba, és semmi mást nem csinál, mint kampánytevékenységet folytat, és ezt finanszírozza a kamarai tagdíjakból.”



