BYD-s talajszennyezés: 150 millió forintos bírságot is kaphat az a szegedi földtulajdonos, aki nem semmisíti meg a szennyezett talajból kinőtt termést
Mint megírtuk, több, Szeged környéki ingatlanra szállítottak be nem vizsgált, egyéb alkilbenzollal szennyezett termőtalajt a BYD-gyár beruházási területéről, ami miatt a vármegyei kormányhivatal eljárást indított. Azokon a szennyezéssel érintett területeken, ahol növénytermesztés is történik, a kormányhivatal soron kívül, még az aratás megkezdése előtt rendelkezett a termény megsemmisítéséről. Most kiderült, hogy az egyik gyárhoz közeli területen 15 tonnányi gabonát kell megsemmisíteni, és akár 150 millió forintos bírságot is kaphat az a szegedi földtulajdonos, aki nem tesz eleget a kormányhivatal kérésének.
TÖBB SZÁZEZER KÖBMÉTER FÖLDET TERÍTETTEK SZÉT
A szegedi földszennyezés legújabb részleteiről a Magyar Hang számolt be, akik Vasárus Gábor László, az MKKP környezetvédelmi szakértőjével, és önkormányzati képviselőjével látogattak ki a helyszínre. A lap kiemelte, hogy
“akár 150 millió forintos bírságot is kaphat az a szegedi földtulajdonos, aki nem semmisíti meg önköltségen a BYD autógyár által az ő területére hordott, alkilbenzollal szennyezett talajból kinőtt termést”.
Mint írták, a kínai autógyár több százezer köbméternyi földet terített szét a környéken, ebből több tízezer köbméternyi a problémás. Az érintettek a pénzüket csak a cég elleni pereskedésen keresztül szerezhetik vissza.
A CÉG ÁTADTA A FÖLDET A GAZDÁKNAK
A Magyar Hang szerint az építkezés során kitermelt földet a cég átadta az ezen a területen tevékenykedő gazdáknak, a legtöbb helyen mintegy 15 centiméter vastagon beterítve vele a területüket. A hivatal korábbi tájékoztatása szerint a cég közel 30 különálló helyrajzi számmal rendelkező ingatlanra összesen 325 ezer köbméter földet szállított ki, ebből a laboreredmények alapján mintegy 31 ezer köbméter a szennyezett föld, amelyet 10 különböző helyrajzi számon terítettek el. A legközelebbi lakóház a szennyezett területtől egészen pontosan 181,76 méterre található Béketelepen, egy baktói otthon pedig 237,55 méterre épült.
15 TONNÁNYI GABONÁT KELL MEGSEMMISÍTENI AZ EGYIK SZÁNTÓFÖLDRŐL
Az MKKP Szeged a téma kapcsán kiemelte, hogy az egyik BYD-hoz közeli területen összesen 15 tonnányi gabonát kell megsemmisíteni a kiváló adottságú szántóföldről, ugyanis fél méter vastagságban lett a szántással elkeverve a BYD-ból származó szennyeződés. Mindez néhányszáz méterre a legközelebbi lakott háztól. A teljes riportot ITT olvashatod el.
MÉRÉSEK NÉLKÜL SZÁLLÍTOTTÁK EL A FÖLDET
A kormányhivatal közleménye szerint a BYD-gyár kivitelezési munkálatait 2024 óta folyamatosan ellenőrzik, több különböző hatósági eljárás keretében is. A mostani ügyben 2026 februárjában indult környezetvédelmi hatósági eljárás, miután felmerült a gyanú, hogy a BYD Auto Hungary Kft. megsérthette környezetvédelmi engedélyének előírásait. A vállalat ugyanis a hatóság tájékoztatása és az előírt kötelező mérések elvégzése nélkül szállíttatott el humuszos termőtalajt több, Szeged környéki helyszínre. A BYD 2026. május 20-án küldte meg az elmaradt akkreditált talajvizsgálatok eredményeit a kormányhivatalnak. A laboreredmények alapján egyértelművé vált, hogy egyes mintákban határérték feletti szennyezést mutattak ki úgynevezett egyéb alkilbenzolok esetében. A kormányhivatal szerint a szennyezett talajon nem termeszthető élelmiszer- vagy takarmányozási célú növény. Emiatt a hatóság soron kívül intézkedett az érintett földterületeken termesztett növényállomány megsemmisítéséről.



