Napi trash: „undorító az egész” – túl korán kezdődött a buli Szegeden (fotó)
Szombaton látszólag már kora délután elkezdődött a buli Szegeden. A közösségi oldalon közzétett kép és beszámoló szerint gyakran uralkodnak ehhez hasonló áldatlan állapotok a téren, és mindennapos probléma, hogy az egész tér nyilvános mosdónak van használva.
Szeged, Honvéd tér, szombat délután 3 óra: a Szegeden láttam és hallottam Facebook-csoportban megosztott képen látható két férfi korán kezdte az aznapot – egyikük még a padon ül, míg a másik már látszólag kicsekkolt, és az igazak álmát alussza a gyepen.
A PROBLÉMA MINDENNAPOS
A fotó névtelen megosztója szerint ez már nem az első ilyen eset, és úgy tűnik nem csak a Honvéd téri park, hanem a környező házak is érintettek.„Mindennapos probléma, hogy az egész tér nyilvános “mosdónak” van használva. Emellett a házunk előtt is találkoztunk már emberi ürülékkel…” – fogalmazott, és azt is hozzátette, hogy „kutyát sem lehet rendesen sétáltatni, játszótér itt van pár méterre, de mégis ez megy folyamatosan… undorító az egész.”
A poszt alatti kommentekből kiderül, hogy nem a Honvéd tér az egyetlen hely, ahol ilyen állapotok uralkodnak a városban. Említik még például a Mars teret, a Károlyi utcát és Kálvária teret is, ahol a kommentelő szerint egyesek magát a játszóteret használják mosdónak.




