Szalmonellajárvány tört ki egy elterjedt márka instant tésztái miatt Európában, Magyarország is érintett

Szalmonellajárvány kitörését jelentették az európai hatóságok, ami mögött valószínűleg fertőzött instanttészta-termékek állnak. Keddig 14 országban összesen 106 fertőzéses esetet erősítettek meg – írja a Euronews. Mint kiderült, számos ország mellett Magyarország is érintett az ügyben.
A járvány miatt legalább 49 embert kellett már kórházba szállítani. A szalmonellafertőzés jellemző tünetei a hasmenés, a láz, a hasfájás, az émelygés és a hányás. A tünetek általában néhány napig tartanak.
ÍZESÍTETT TÉSZTATERMÉKEK ÁLLHATNAK A HÁTTÉRBEN
A több országot érintő járvány hátterében feltehetően ízesített tésztatermékek állnak, és bizonyítékok támasztják alá, hogy az esetek ugyanazon márkához köthetők. Konkrét forgalmazót nem neveztek meg, de azt írták, hogy a Salmonella Stanley-hez és más törzsekhez kapcsolódó esetek egy ukrán gyártóhoz köthetők. A Reeva Foods a múlt héten kiadott közleményében azt írta, hogy kimutathatták a Salmonella Stanley-t a balti piacon forgalmazott, az Euro Food Service (a Reeva termékek ukrán gyártója) által előállított instant tészták egy konkrét tételében – írja a 24.hu. A vállalat közölte, hogy belső vizsgálatot indított és visszavonta az érintett tételeket.
A hatóságok szalmonellajárvánnyal kapcsolatos eseteket jelentettek:
- Ausztriából,
- Nagy-Britanniából,
- Csehországból,
- Dániából,
- Észtországból,
- Franciaországból,
- Németországból,
- Magyarországról,
- Lettországból,
- Litvániából,
- Hollandiából,
- Norvégiából,
- Lengyelországból
- és Svédországból is.
Az epidemiológiai vizsgálatok megállapították, hogy Dániában, Észtországban, Németországban, Lettországban és Litvániában az esetek az említett márka instant tésztáihoz köthetők.



