Közélet

Németh Balázs: „az utolsó legitim köztársasági elnököt Sulyok Tamásnak hívják” – a Fidesz nem vesz részt az új államfő megválasztásában

A Fidesz nem vesz részt az új köztársasági elnök megválasztásában. A párt szerint ugyanis a folyamat illegitim, amelyet nem szeretnének a részvételükkel legitimálni.

„A Fidesz nem vesz részt az új köztársasági elnök megválasztásában” – jelentette be Németh Balázs a közösségi oldalán. A párt szerint a folyamat „ócska színjáték”, amelyet nem szeretnének a részvételükkel támogatni.

ÖSSZECSENG A KORÁBBI NYILATKOZATOKKAL

Az Index beszámolója szerint ez összecseng azzal, amit korábban Bóka János mondott: szerinte amennyiben a köztársasági elnököt illegitim eszközökkel távolítják el a helyéről, akkor az új államfő jelölésében és megválasztásában a Fidesz nem vehet részt. Indoklása szerint ugyanis ha ezt mégis megtennék, azzal „legitimálnák” az egész folyamatot.

IRÁNYMUTATÁST IS MEGFOGALMAZOTT A PÁRT

Németh Balázs a bejegyzéséhez fűzött kommentjében megosztott egy iránymutatást is a fideszes képviselőkkel Polgár Judit jelölésével kapcsolatban. Mint írta, a Tisza Párt által ígért „társadalmi egyeztetés hazugság volt, 22 óra elteltével, a foci-vb döntője előtt 1 órával bejelentette, kit kér fel a tisztség betöltésére”.

„Önkényesen eldöntötte, ki legyen a köztársasági elnök, ami méltatlan a köztársasági elnöki pozícióhoz és méltatlan Polgár Judit személyéhez is”

– írta. Hozzátette, hogy a párt szerint:

„Magyar Péter Polgár Judit személyével akarja legitimálni azt, hogy erőszakosan és méltatlan módon távolította el Sulyok Tamást, de valójában nem Polgár Judit személye fogja legitimálni a kialakult helyzetet, hanem ez a színjáték fogja lerombolni mindazt, amit Polgár Judit az élete során felépített”.

A fideszes képviselőknek szánt iránymutatásban Polgár Judit személyét inspirálónak, életművét tiszteletre méltónak gondolják. Azonban ez nem változtat azon, hogy bárki, akit „Magyar Péter és a Tisza Párt a székbe ültet”, illegitim módon jut a köztársasági elnöki pozícióhoz.

„A Fidesz nem vesz részt ebben a színjátékban. Az utolsó legitim köztársasági elnököt Sulyok Tamásnak hívják”

– hangsúlyozza az iránymutatás.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb