Közélet

Nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban, az ügyészség is megerősítette az intézkedést

Ügyészségi nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban, ahol megkezdték a kommunikációs rendszer és az adatbázisok lefoglalását. A párt álláspontja szerint az intézkedés előzetes bejelentés nélkül történt. Az ügyészség megerősítette a szerverek lefoglalásának tényét.

„Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait”

– írja az MTI-nek küldött közleményében Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A közleményt a Fidesz Facebook-oldalán is megosztották. Havasi szerint ilyenre 1990 óta nem volt példa Magyarországon.

„A Tisza Párt terve, hogy a Fideszt és vele az önkénnyel szembeni ellenállást politikai eszközökkel felszámolja, kudarcot vallott. Ezért a Tisza Párt most a Fidesz jogi ellehetetlenítésére tesz kísérletet”

– írják a közleményben.

AZ NKA-ÜGY ÁLLHAT A HÁTTÉRBEN

A Telex információi szerint az eljárás a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pénzosztásaival kapcsolatban, hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt zajlik. A portál arról is ír, hogy Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője megerősítette a lapnak a szerverek lefoglalásának tényét, ugyanakkor részletes tájékoztatást későbbre ígért. A Telexnek a Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte, hogy „eljárási cselekményeket nem a Központi Nyomozó Főügyészség és az alárendeltségébe tartozó regionális nyomozó ügyészségek végzik”.

MAGYAR PÉTER IS REAGÁLT

A történtekre Magyar Péter is reagált Facebook-oldalán.

„A Fidesz saját tájékoztatása szerint a mai napon házkutatást és lefoglalást hajtottak végre nyomozók Orbán Viktor pártjának szerverei kapcsán. Várjuk az ügyészségi tájékoztatót”

írta.

ORBÁN BALÁZS: HOGY KÉSZÜLJÖN AZ EMBER?

Az esetről Orbán Balázs is beszámolt a közösségi oldalán:

„Hogy készüljön az ember: lesz még választás Magyarországon, vagy mindenki börtönbe megy, aki el mer indulni a Tisza ellenében?”

– kérdezte a fideszes képviselő.

AZ NKA-BOTRÁNY

Ahogy arról korábban részletesen beszámoltunk, június végén a Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra letartóztatásba helyezte Bús Balázst, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) volt alelnökét, valamint elrendelte Ughy Attila, a Lechner Tudásközpont akkori – majd a botrány után hirtelen távozó – tanácsadójának letartóztatását is. A volt fideszes polgármester vezette a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát is. Letartóztatásba került a kollégium másik két tagja, valamint az NKA pályázatainak lebonyolításával megbízott Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) főigazgatója és kabinetvezetője is. Mindegyikőjüket különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják.

Az érintettek fellebbeztek, azonban a Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú döntést, így valamennyien letartóztatásban maradtak. A gyanú szerint ugyanis az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a törvényeket és szabályokat durván megszegve 1079, összesen 17 milliárd forintot meghaladó értékű támogatásról döntött.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb