Talpra, Sanyi: különleges festménylicittel is lehet támogatni a Gypo Circus alapító basszusgitáros rehabilitációjának utolsó hónapját!
A szegediek már többször megmutatták, hogy képesek összefogni. Most ismét erre van szükség: a Gypo Circus zenésze, Kecskeméti Sanyi gyógyulásáért újabb segítségkérés érkezett. A basszusgitáros februárban utazott Argentínába, ahol azóta is minden nap részt vesz intenzív gyógytornán, emellett havi rendszerességgel kap őssejtkezelést.
A kezelés azonban rendkívül költséges: egy hónap ára 10 ezer dollár, amelyet eddig a szegedi támogatók, barátok, Gypo-rajongók és a Sanyit segítő alapítvány közösen biztosítottak. Most elérkezett az utolsó hónap, amelynek finanszírozásához ismét szükség van az összefogásra.
EGY FESTMÉNY IS SEGÍTHET SANYINAK
Az alapítvány számláján jelenleg 417 675 forint található, amely nagyrészt a MOHU palackvisszaváltásokból, valamint egyedi támogatásokból gyűlt össze. Ez azonban nem elegendő a teljes összeghez. A támogatók egy különleges kezdeményezéssel készülnek: egy baráti felajánlásból érkezett festményre lehet licitálni. A felajánlást Murányi Teréz festőművész tette, aki videóban mesél arról is, miért tartotta fontosnak, hogy Sanyi mellé álljon. A licit vasárnap zárul, de a segítség ezt követően is fontos marad, hiszen a rehabilitáció tovább folytatódik.
Sanyi története az elmúlt időszakban sok szegedit megérintett. A zenész 2023-ban szenvedett gerincvelő stroke-ot, amely következtében deréktól lefelé lebénult, azóta pedig kitartóan dolgozik azon, hogy minél jobb állapotba kerüljön. Egy apró segítség is sokat jelenthet: egy megosztás, egy licit vagy egy támogatás mind közelebb viheti ahhoz, hogy befejezhesse az argentin terápiát.



