Pénztárcatolvajokat fogott a rendőrség: 60 ezer forintot és bankkártyákat tulajdonított el egy páros a Szegedről Szentesre tartó buszon
Ellopták egy szegedi férfi pénztárcáját, akinek az autóbuszon kiesett a zsebéből. A rendőrök 24 órán belül elfogták a tolvajokat, akik két szentesi üzletben is megkíséreltek fizetni vele.
Egy szegedi férfi tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, miután 2026. augusztus 10-én egy Szegedről Szentesre közlekedő autóbuszon kiesett a zsebéből a pénztárcája. A benne lévő 60 ezer forint készpénzt és bankkártyákat az ismeretlen elkövetők eltulajdonították – közölte a Csongrád-Csanád vármegyei rendőrség.
24 ÓRÁN BELÜL ELFOGTÁK AZ ELKÖVETŐKET
Mint kiderült, a rendőrök a bejelentést követően megkezdték a nyomozást és a széles körű adatgyűjtést, amelynek eredményeként 24 órán belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőket. A páros a sértettől eltulajdonított bankkártyával két szentesi üzletben is megkísérelt fizetni, azonban a tranzakciók sikertelenek voltak, mivel a kártyát időközben letiltották.
A két gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismerte. Az eltulajdonított készpénzt elköltötték, a bankkártyát pedig eldobták.
A Szentesi Rendőrkapitányság az ügyben lopás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt folytat büntetőeljárást.



