Haláleset Szegeden: egy munkás esett le a Rákóczi téri kormányhivatalról, a rendőrség nyomozást indított (frissítve)

Kedden kora délután életét vesztette egy munkás Szegeden. Értesüléseink szerint a Rákóczi téri kormányablak tetejéről vagy annak közeléből esett le, eddig ismeretlen okokból. A rendőrség nyomozást indított.
A munkás feltehetőleg az ablakok tisztítása közben zuhanhatott le, az ehhez használt kötelek a helyszínen készült fotókon is jól láthatóak. A rendőrség megkeresésünkre elmondta, hogy a munkás eddig ismeretlen okokból esett le. Az ügyben a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt nyomozást indított, szakértők bevonásával. A halálesettel kapcsolatban az Országos Mentőszolgálattal is felvettük a kapcsolatot, amint több információnk lesz, cikkünk frissülni fog.

FRISSÍTVE (14:40): A FÉRFI TÖBB MÉTERT ZUHANHATOTT
Olvasói információink szerint a középkorú férfi a harmadik emelet magasságából eshetett le, tehát körülbelül 15-20 métert zuhanhatott.
FRISSÍTVE (15:00): MEGSZÓLALT AZ OMSZ
„A helyszínen bajtársaink egy férfi halálának tényét állapították meg” – válaszolta megkeresésünkre az Országos Mentőszolgálat.





