Meccsnap: a győri ETO-t fogadja ma az OTP Bank- PICK Szeged!
Szombaton 18 órakor a K&H Liga 1. fordulójában az ETO University Handball Team együttesét fogadja az OTP- Bank PICK Szeged a PICK Arénában. Az új idény első hazai meccse következik.
Kedden este az újonc Eger otthonában 50–24-re nyert a szegedi csapat a K&H Ligában- írja oldalán a klub. A klub történetében még soha nem kezdték ilyen eredményesen a bajnokságot. Ötven gólt még nem dobtak az első NB I-es meccsükön, pedig történelmük immár 51 idény óta íródik. Az eddigi rekord 43 találat volt, ezt a 2021–2022-es szezonban a Kecskemét ellen, illetve a 2014–2015-ös idényben a Cegléd ellen érték el, mindkét találkozót hazai pályán vívták.
EZ A NYITÁNY VEZETI A LISTÁT
Huszonhat gólos különbséggel sem nyitották még az NB I-es bajnokságot. Érdekesség, hogy tavaly a Gyöngyös ellen 42–26-ra, míg a 2017–2018-as szezonban a Cegléd ellen 34–18-ra diadalmaskodtak, azaz 16–16 gólos különbséggel nyertek. Eddig ez volt a csúcs, de immár kedd este óta az idei egri nyitány, a 26 gólos siker vezeti a listát.
TÖBB ÚJONCOT IS AVATTAK
Több újoncot is avattak: a kapuban első svájci légiósuk, Nikola Portner hat védéssel mutatkozott be, míg Lukács Péter, Csörgő Kristóf, Dmytro Horiha és Lukas Sandell is megszerezte szegedi mezben az első magyar bajnoki gólját.
50 ÉVE MÁR TALÁLKOZTAK A MAI ELLENFÉLLEL
Ennyit a nyitányról, fókuszáljunk a következő feladatra, amely szombaton 18 órakor következik a PICK Arénában. Ellenfelük az ETO University Handball Team együttese lesz. Patinás a párharcuk, hiszen 50 éve, 1976-ban már találkoztak velük az első osztályú küzdelemben. A kisalföldi együttes az elmúlt idényben a nyolcadik helyen végzett a bajnokságban. Az előző szezonban 42–32-re nyert a szegedi csapat hazai pályán, és idegenben is magabiztosan diadalmaskodtak 37–29-re.
KICSERÉLŐDÖTT A KERET
Az ETO kerete rendesen kicserélődött, kilenc új játékos érkezett a nyáron:
- kapusposzton Borbély Ádám és Győri Kristóf,
- a szélen Krakovszki Bence,
- beállóban Füzi Dániel,
- átlövőként Yuga Enomoto, Radojica Cepic és Kovács Tamás,
- míg irányítóként Győri Mátyás és Bognár Alex.
- Továbbra is a keret tagja két egykori szegedi, a csapatkapitány Pásztor Imre és Luka Stepancic, illetve csapatunk játékosa, a kölcsönben szereplő Eklemovic Márkó.
Fontos meccs vár a szegediekre, hiszen jövő héten, szeptember 10-én (csütörtökön) 18.45-kor megkezdődik a 24. Bajnokok Ligája-idényük. Hazai pályán, a PICK Arénában a svéd bajnok IFK Kristianstad együttesét fogadjuk.
A Győr elleni meccsre ITT, a BL-összecsapásra pedig ITT lehet elővételben jegyet vásárolni.



