Közélet

Hatalmas váltás: szegedi lett a Magyar Kétfarkú Kutyapárt új elnöke

Megválasztotta új vezetőségét a Magyar Kétfarkú Kutya Párt: a tagság a szegedi Tóth-Benedek Csanádot választotta elnökké, miután a korábbi társelnökök nem indultak újra a pozícióért. Az új vezetés a párt eddigi alapelvei szerint irányítja majd a közösséget, legfontosabb feladataik között pedig a kampánytámogatás visszafizetése szerepel.

„Sikeres tisztújítást tartott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. A párt eddigi társelnökei ezúttal nem indultak az elnöki pozíciókért, ami kábé azt jelenti, ahogy már egy ideje van, hogy energiáik nagy része terepi munkára megy” – jelentette be közösségi-oldalán a párt. Kovács Gergely, korábbi társelnök még júniusban jelentette be, hogy nem indul a társelnöki pozícióért, ahogy Döme Zsuzsanna sem – írja az Index.

SZEGEDI LETT AZ ELNÖK

A tagság Tóth- Benedek Csanádot választotta a párt elnökének, Várady Zoltánt és Budai Sándort pedig elnökhelyettesnek. Tóth-Benedek Csanád webfejlesztő, a szegedi közgyűlés tagja.

VISSZA KELL FIZETNI A KAMPÁNYPÉNZT

Közleményük szerint az új vezetés az eddigi értékek szerint vezeti majd a közösséget, és a párt alapelvei sem változnak: elutasítják, hogy „a népszerűséget azzal kellene elérni, hogy ügyesen szidjuk a másikat”, cselekvési teret biztosítanak annak, aki a közéletért szeretne tenni valamit, továbbra is lesz padfestés, szociális és zöld tevékenység, ha bajt látnak azt megpróbálják megoldani, vagy rászorítani a cselekvésre a felelősöket, valamint növelni akarják az aktív, kreatív állampolgárok arányát.

A Kutyapárt új elnökségének legfontosabb feladatai jelenleg: 

  • a törvényeknek megfelelően a több, mint 600 milió forintos kampánytámogatás visszafizetése,
  • a jelöltek anyagi felelősségre vonásának elhárítása,
  • az önkormányzati tapasztalatok új országos helyzetben való kamatoztatása,
  • világbéke

– sorolták.

A közleményben hangsúlyozták, a Kutyapárt „szociálpolitikában balos, alap emberi jogok szempontjából liberális, módszereiben néha anarchista, zsinórmértékében konzervatív: kutyapártos az, ami vicces, hasznos, szép – de a háromból legalább kettő”.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb