Letartóztatták azt a külföldi férfit, aki Szeged belvárosában támadt rá egy nőre
A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a külföldi férfinak, akit a nyomozó hatóság azzal gyanúsít, hogy vasárnap hajnalban, Szeged belvárosában egy nőre támadt, és el akarta venni tőle a táskáját – közölte az ügyészség szerkesztőségünkkel kedden.
Az esetről hétfőn már előzetesen beszámoltunk, most pedig az ügyészség azt írta szerkesztőségünknek, hogy:
“a megalapozott gyanú szerint a gyanúsított október 11-én hajnalban leszólított egy nőt az utcán, azzal az ürüggyel, hogy telefontöltőt kérjen tőle. Miután a nő angolul elmondta, hogy nem tud neki adni, követni kezdte. Utolérte, majd hátulról megragadta válltáskáját, a sértett azonban azt nem engedte el. A férfi ekkor a földre vitte a nőt, és úgy próbálta elvenni értékeit, azonban sértett segítségkiáltásai miatt végül felhagyott a bántalmazásával, és elmenekült a helyszínről.”
ELRENDELTÉK A LETARTÓZTATÁSÁT
Az ügyészség kiemelte, hogy a rablás bűntett kísérlete miatt indult büntetőeljárásban az ügyészség a gyanúsított letartóztatásának elrendelését a szökés-elrejtőzés veszélye, valamint a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta. A Szegedi Járásbíróság a gyanúsított letartóztatását az ügyészi indítvány alapján, egy hónapra elrendelte. A végzést az ügyészség és a védelem is tudomásul vette, így az véglegessé vált.



