2600 kilométer futva, 33 nap alatt: újabb elképesztő kihívásra készül a szegedi Jakab Győző
Vasárnap 49 kilométerrel ünnepelte a 49. születésnapját Jakab Győző, aki a jeles nap alkalmából azt is elárulta, milyen elképesztő vállalásra készül 2027-ben. A szegedi sportember idén már végigjárta a teljes Országos Kékkört, ráadásul rekordidő alatt, most azonban még magasabbra teszi a lécet: a közel 2600 kilométeres útvonalat ezúttal futva szeretné teljesíteni, mindössze 33 nap alatt.
Vannak, akik egy születésnapon tortával ünnepelnek, mások egy kellemes vacsorával lepik meg magukat. Jakab Győző, vagyis Az Út Magányos Farkasa viszont 49 kilométer futással köszöntötte a 49. születésnapját, majd egy olyan bejelentéssel állt elő, amely még saját bevallása szerint is megijeszti. A szegedi sportember 2027-ben ismét nekivág a Kékkörnek, de ezúttal nem gyalog, hanem futva, ráadásul egy egészen elképesztő időcélt kitűzve maga elé.
IDÉN MÁR REKORDIDŐ ALATT TELJESÍTETTE A KÉKKÖRT
Ahogy arról korábban a Szeged365-ön is beszámoltunk, Jakab Győző idén július 1-jén indult el Szegedről, hogy gyalogosan teljesítse Magyarország teljes, közel 2600 kilométeres Kékkörét. A kihívást augusztus 18-án, mindössze 48 nap és 5 óra alatt fejezte be, ezzel nyolc nappal javítva meg az addigi, 57 napos nem hivatalos teljesítési rekordot. A teljesítmény már önmagában is elképesztő volt: Győző naponta átlagosan több mint 53 kilométert tett meg, pihenőnap nélkül, miközben a teljes út során a hátizsákját és a felszerelését is maga vitte. Külső logisztikai segítség nélkül, úgynevezett unsupported stílusban járta végig az útvonalat. Akkor úgy tűnhetett, hogy ezzel egy hatalmas történet végére ért. A szegedi sportember azonban néhány héttel később újra feltette magának a kérdést: vajon mi van a végtelenen túl?
33 NAP, 2600 KILOMÉTER, NAPI 79 KILOMÉTER FUTVA
A kérdésből új projekt született, amelynek címe nem véletlenül lett A végtelenen túl – Beyond the Infinity. Jakab Győző 2027. május 1-jén ismét Szegedről, Kecskés-telepről rajtolna, hogy ezúttal futva teljesítse a teljes Kékkört. A célja, hogy a közel 2600 kilométeres távot mindössze 33 nap alatt tegye meg, és ezzel megdöntse a jelenlegi, 35 napos nem hivatalos futó teljesítési rekordot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy több mint egy hónapon keresztül naponta átlagosan 79 kilométert kellene futnia, pihenőnap nélkül. Hegyek, völgyek, erdők, aszfaltos szakaszok, homok, változékony időjárás és folyamatos fizikai terhelés várhat rá. Saját számításai szerint a kihívás során nagyságrendileg 2,8 millió lépést tesz majd meg. A vállalás nehézségét ő maga sem próbálja kisebbíteni.
“Hogy képes vagyok-e erre? Nem tudom. Tényleg nem. És ezt most mindenféle álszerénység nélkül mondom. Az idei teljesítésem megtanított arra, hogy az emberi test és az elme elképesztő dolgokra képes, de arra is, hogy a határainkkal nem lehet büntetlenül játszani. A napi közel 80 kilométer futva, 33 egymást követő napon egészen más világ, mint amit idén megtapasztaltam. Másfajta fizikai terhelés, másfajta felkészülés, másfajta kockázatok. És bár nagyon szeretném megcsinálni, ma még fogalmam sincs, hogy a testem és az elmém képes lesz-e elviselni mindazt, amit kérek majd tőlük”
– fogalmazott a Szeged365-nek Jakab Győző.
A MAGÁNYOS FARKASNAK EZÚTTAL EGY FALKÁRA IS SZÜKSÉGE LESZ
A jövő évi projekt egyik fontos újdonsága, hogy Győző ezúttal nem egyedül vág neki a kihívásnak a szó minden értelmében. Míg az idei Kékkört saját felszerelését cipelve, céges támogatók nélkül teljesítette, a futáshoz már komolyabb logisztikai háttérre, frissítésre, regenerációra és szakmai segítségre lesz szüksége. A projekt mellé már több támogató is felsorakozott. Győző szerint ez számára nemcsak szervezési, hanem személyes kihívás is lesz: a Magányos Farkasnak meg kell tanulnia együtt dolgozni a saját sportfalkájával, és elfogadni a segítséget is.
“Az idei Kékkör számomra soha nem pusztán a kilométerekről vagy a rekordról szólt. Az árkok betemetéséről, az egymás felé fordulásról, az emberi kapcsolódásról és arról, hogy az út során milyen sok mindent tanulhatunk önmagunkról és egymásról. Ezeket az értékeket jövőre is magammal viszem. Mert lehet, hogy gyorsabban fogok haladni, de az út számomra továbbra sem csupán sportteljesítmény lesz. A megtett kilométerek mögött most is ott lesz mindaz, amiben hiszek”
– mondta Jakab Győző a Szeged365-nek.
Boldog 49. születésnapot, Győző, és rengeteg erőt, kitartást a következő hónapok felkészüléséhez!



