Napi pakk: napos-felhős idővel érkezik a péntek Szegedre, ma van az Újraélesztés Világnapja
Kezdjük a legfontosabbal: péntek van! A munkahét utolsó napján több napsütésre számíthatunk a Napfény Városában, és egy meglehetősen hideg reggel után nem túl hűvös délutánra van kilátásunk. Programokból is akad bőven: többek között lesznek koncertek, könyvbemutató, fűtőművet és hulladékkezelő központot járhatunk be, életmentést tanulhatunk, Sándorfalván pedig megnövekedett hanghatással járó nappali és esti kiképzésbe kezdenek. Mutatjuk, mi mindenre számíthattok ma Szegeden és környékén, itt a Napi pakk!

NÉVNAPOSOK ÉS AZ ÚJRAÉLESZTÉS VILÁGNAPJA
Nagyon boldog névnapot kívánunk minden Gál, Ambrus, Aranka, Aurélia, Baldvin, Bedö, Bertram, Gálos, Gellért, Hedvig, Lél és Margit nevű olvasónknak! Ma van az Újraélesztés nemzetközi napja, amit a Európai Újraélesztési Társaság kezdeményezésére 2013 óta Európa szinte összes országában megtartanak. Célja, hogy felhívja a figyelmet a hirtelen szívhalálra, ami a fejlett társadalmakban az egyik leggyakoribb halálok: Magyarországon minden órában meghal valaki hirtelen szívpanaszok következtében, tehát közel tízszer olyan gyakori, mint a halálos közlekedési balesetek. Mai érdekességek:
- 233 éve Párizsban, 37 éves korában kivégezték Marie Antoinette-t, Mária Terézia lányát, XVI. Lajos feleségét,
- 172 éve született Oscar Wilde, angol költő, író (A boldog herceg, Dorian Gray arcképe),
- 161 éve Szegeden megszületett Cserzy Mihály író (Az öreg Szeged, Kint a pusztán),
- 120 éve törvényesítették a prostitúciót Magyarországon,
- 103 éve alapították a Disney rajzfilmkészítő céget,
- 100 éve budapesti operaházban bemutatták Kodály Zoltán Háry János című daljátékát,
- 99 éve született Révész György, Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, filmdramaturg. (2×2 néha 5),
- 70 éve Angliában üzembe helyezték az első atomerőművet,
- 68 éve született Tim Robbins amerikai színész (Nekem 8, Rövidre vágva, I.Q. – A szerelem relatív),
- 64 éve született Michael “Flea” Blazary, a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosa,
- 48 éve Karol Józef Wojtylát pápává választották II. János Pál néven,
- 23 éve halt meg Papp László olimpiai bajnok ökölvívó,
- 13 éve autóbalesetben meghalt Pribil György, a Kimnowak zenekar alapító gitárosa,
- 5 éve halt meg dr. Heppes Aladár matematikus, az első magyar informatikai adatbázisok egyik létrehozója.
TÖBBET SÜT MA A NAP SZEGEDEN
Pénteken már több napsütésre számíthatunk Szegeden, az időnként megjelenő felhőkből legfeljebb reggel fordulhat elő jelentéktelen eső. Többfelé lesz azonban élénk az északi, északkeleti szél. Kora reggel párás, ködös tájakkal is találkozhatunk. Hajnalban -3 és +8 fok közötti minimumokra van kilátás, a legmagasabb hőmérséklet pedig 13 és 18 fok között alakul.

HANGOS NAPPALI ÉS ESTI KIKÉPZÉST TARTANAK SÁNDORFALVÁNÁL
Október 16-án és 17-én fokozott hanghatásra kell számítani Sándorfalva környékén, mivel Magyar Honvédség 4. Dombay Miksa Területvédelmi Ezred 101. vitéz Fekete Imre Területvédelmi Zászlóalj nappali és esti kiképzési foglalkozásokat hajt végre a Dóc – Sándorfalva lő- és gyakorlótér területén.
KÉT HELYEN TANULHATUNK AZ ÉLETMENTÉSRŐL AZ ÚJRAÉLESZTÉS VILÁGNAPJA
Egy hirtelen szívmegállás esetén minden egyes perc számít. Október 16-án, az Újraélesztés Világnapján különleges kezdeményezéssel készülnek Szegeden: a Szegedi Orvostanhallgatók Egyesülete és a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezete közösen mutatja meg, hogyan menthetünk életet vészhelyzetben.
KÜLÖNLEGES HELYEK NYÍLNAK MEG AZ ERŐMŰVEK ÉJSZAKÁJÁN
Nem mindennapi kulisszatitkokba nyerhetünk betekintést október 16-án: idén is megrendezik az Erőművek Éjszakáját, amelyhez Csongrád-Csanád megyében két különleges helyszín is csatlakozik. Szegeden a geotermikus távfűtési rendszer működését lehet megismerni, Hódmezővásárhelyen pedig azt, mi történik a hulladékkal, miután az bekerül a hulladékkezelő központba.
EURÓPA KIADÓ KONCERT A JATÉBAN
19 órától a magyar alternatív zenei élet egyik megkerülhetetlen zenekara, az Európa Kiadó érkezik a JATE színpadára. Menyhárt Jenő és csapata több mint 45 éve járja a saját útját, miközben generációk nőttek fel a dalaikon. A koncert ráadásul különösen aktuális, hiszen 2026 elején Könnyedén Vett Apokalipszis címmel új lemezük jelent meg, amely régi és új szerzeményeket is tartalmaz.
OZZY OSBOURNE-EMLÉKZENEKAR TÉP A HÚROKBA A ROCK KLUBBAN
Október 16-án a rock- és metálzene egyik legnagyobb legendája, Ozzy Osbourne előtt tiszteleg a Szegedi Városi Rock Klub. Az Ozzmozys pénteken este 20:00-kor súlyos gitárriffekkel és egy olyan rocktörténeti sztorival veszi célba a Szegedi Városi Rock Klubot, amit aligha kell bemutatni a műfaj rajongóinak.
TOVÁBB PÖRÖG AZ ÁRKÁD SZÜLINAPJA
Az ÁRKÁD Szeged a 15. születésnapját ünnepli október 5. és 25. között. Ennek alkalmából egy születésnapi nyereményjáték is várja a látogatókat. Ha legalább 10 000 forint értékben vásárolsz az ÁRKÁD Szeged bármely üzletében, egyetlen blokkon, az aznapi bizonylatoddal regisztrálhatsz a születésnapi standnál. Három kérdés megválaszolása után jöhet a piros gomb, majd a szülinapi torta pörgetése, és kiderül, mit tartogat számodra az adott nap.
BESZÉLGETÉST TARTANAK A SOMOGYI-KÖNYVTÁRBAN GRÓF FESTETICS RUDOLF ÚJONNAN KIADOTT ÚTLEÍRÁSÁRÓL
Egy igazán különleges könyv bemutatójára invitál mindenkit a Somogyi-könyvtár pénteken! Németi Tamással, a Kéjutazás a kannibálokhoz című kötet fordító-szerkesztőjével Glässer Nobert, az SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének egyetemi docense beszélget.
KÖZÖS NAPPALIT KAPTAK A SZEGEDIEK A KLAUZÁR TÉREN
Szeged belvárosában mostantól egy közös nappali vár, ahol találkozhatsz másokkal, alkothatsz, játszhatsz, és közben még a város titkait is felfedezheted! Október 16. és november 8. között jön a NAPPALI a Klauzál térre, ahol színes programokkal, kreatív foglalkozásokkal és közösségi élményekkel várják a szegedieket és a városba látogatókat. Már ezen a vasárnapon is két izgalmas, ráadásul ingyenes programmal készülnek!
TOVÁBB FOLYTATÓDIK A 30. ŐSZI KULTURÁLIS FESZTIVÁL
A Szegedi Tudományegyetem jubileumi 30. Őszi Kulturális Fesztiváljának célja, hogy az egyetemen működő művészeti csoportok és művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadó- és alkotóművészek mutatkozhassanak be az egyetem és Szeged közönsége előtt. A kéthónapos fesztivál során 80 helyszínen 350, többségében ingyenes programon vehetünk részt. Ízelítő a mai programokból:
- 12:10-kor a a Rektori Épület előtt verset mond Varga Norbert, a Szegedi Egyetemi Színház művészeti vezetője,
- 14:00-kor a SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár (TIK) előcsarnokában megnyílik az 1956 szegedi emlékezete – MEFESZ 70’ című kiállítás.
A teljes programlista elérhető az SZTE honlapján, bővebben pedig itt írtunk a fesztiválról:



