Nem misére, hanem lopni járt a templomba egy szegedi férfi – ráadásul egy különleges trükkel
Egészen elképesztő történetet osztott meg a Csongrád-Csanád megyei rendőrség: egy férfi úgy gondolta, a templomi adománnyal egészíti ki a jövedelmét. Ezt pedig nem is akárhogy tette magáévá, különleges trükkel járt be a templomba lopni.
“Egy szegedi templom perselyeinek lakatját vágta le, majd helyettesítette saját zárakkal a tolvaj. Az éjszaka során kinyitotta a zárakat, majd kivette belőle az adományt, és egyszerűen kisétált a templomból” – kezdi bejegyzését a Csongrád-Csanád megyei rendőrség.
MEGVÁRTA, MÍG BEZÁRJÁK A TEMPLOMOT
“Két hete kezdtek gyanakodni az ott dolgozók, hogy valami nem stimmel az adománygyűjtő perselyek zárjaival. Feltételezésük nem volt hiábavaló, mivel az elkövető levágta a perselyekről azok lakatjait és sajátjával helyettesítette azokat. A bűncselekmény éjszakáján az elkövető bent maradt a templomban, elbújt az orgona mellett az emeleten és megvárta, míg a templomot bezárják. Ezt követően gyertyával világítva közelítette meg a perselyeket, amelyek lakatjait korábban már a saját zárjaira cserélte ki. Könnyű dolga volt hiszen saját kulccsal nyithatta ki a korábban feltett lakatjait, kivette az összes adományt, majd visszabújt rejtekhelyére. Reggeli nyitást követően egyszerűen kisétált a pénzzel a templomból” – osztották meg a különös történetet.
KAMERARENDSZER BUKTATTA LE
“A nyomozati munka során lefoglalt kamerafelvételeket elemezve a rendőrök beazonosították az elkövetőt, aki már egy ideje látogatta a templomot és volt lehetősége előkészíteni a bűncselekményt. Az azonosítást követően a nyomozók elrendelték az elkövető körözését, akit a járőrök a templom közelében fogtak el, majd előállítottak. Vele szemben a Szegedi Rendőrkapitányság lopás vétsége miatt büntetőeljárást indított” – zárták a különös történetet a rendőrök.



