Szegediek a világ körül: Etiópiában tanított, Oxfordban adott elő, majd diplomatának állt: Dr. Szélinger Balázs története, aki szerint Szeged az univerzum közepe
Volt, hogy Etiópiában tanított, hatezer kötetes kutatókönyvtárat épített fel, később pedig Magyarország diplomatájaként dolgozott az afrikai országban. Dr. Szélinger Balázs életútja Anglián és Etiópián keresztül vezetett, mégis újra és újra ugyanoda húzta vissza a szíve: Szegedre. A Szegediek a világ körül sorozatunkban ezúttal egy olyan szegedi történész történetét mutatjuk be, aki nemcsak más országokat ismert meg közelről, hanem egészen különleges életutakon keresztül jutott el oda, hogy végül ismét itthon találja meg a helyét.
„SZEGED SZÁMOMRA NEM A VILÁG KÖZEPE, HANEM AZ UNIVERZUM KÖZEPE”
Dr. Szélinger Balázs 1969-ben született Szegeden, de a gyerekkora több városon keresztül vezetett. Először Békéscsabára költözött a családjával, majd Pápa következett, ahol nyolc évet töltött, és a gimnáziumot is ott végezte el. Egy különleges kitérő is belefért az életébe: édesapja Algériában dolgozott, ő pedig egy évet töltött kint vele. Ezután azonban már Szegedre tért vissza, itt kezdte meg egyetemi tanulmányait is. A városhoz való kötődése azóta sem változott, még akkor sem, amikor hosszú éveken át külföldön élt. Ahogy fogalmazott, Szeged számára nem egyszerűen egy város a sok közül, hanem az univerzum közepe. Szerinte a Napfény Városának van egy sajátos, máshol nehezen megtalálható atmoszférája: emberarcú, emberléptékű és humánus. Ez az érzés pedig nemcsak azokat köti ide, akik itt születtek, hanem azokat is, akik egykor csak egyetemistaként érkeztek a városba.
EGY ÖTLETTEL INDULT, NÉGY ÉV LETT BELŐLE ETIÓPIÁBAN
Bár Szélinger Balázs történészként és tanárként kezdte a pályáját, egy váratlan ötlet egészen Afrikáig repítette. A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban tanított, amikor egy nyári napon úgy döntött: doktori fokozattal a háta mögött megpróbál külföldi egyetemeken is munkát találni. Nem bonyolította túl a dolgot: néhány perc alatt összeállított egy angol nyelvű önéletrajzot, kiválasztott néhány egyetemet, majd elküldte a jelentkezését. A megkeresések közül végül egyetlen helyről kapott választ. Így került 2010-ben az etiópiai Mekelle Egyetemre, ahol négy évet töltött. Az ország azonban ekkor már nem volt teljesen ismeretlen számára. Korábban, 1998-ban hátizsákos turistaként egy hónapot utazott Etiópiában, 2007-től pedig egy magyar utazási iroda megbízásából idegenvezetőként is visszatért. Összesen tizenhárom utat vezetett az országban, így mire ténylegesen kiköltözött, már voltak helyismeretei és kapcsolatai. Egy vidéki afrikai városban élni ugyanakkor egészen más tapasztalatot jelentett, mint turistaként vagy idegenvezetőként megfordulni ott. Mekellében azonban viszonylag gyorsan berendezkedett, és hamar megtapasztalta, milyen az, amikor az ember nem csupán átutazó egy idegen országban, hanem a mindennapok részévé válik.
HATEZER KÖTET, EGYETEMI ELŐADÁSOK ÉS EGY ÚJ NYELVI VILÁG
A Mekelle Egyetemen Balázs nem csupán tanított, hanem részt vett a mesterképzés elindításában, előadásokat és szemináriumokat tartott, emellett gyakorlatilag a semmiből hozott létre egy kutatókönyvtárat. Mire távozott, a gyűjtemény már hatezer szakkötetet számlált. Nem utolsó sorban pedig két éven keresztül a tanszéki magazin szerkesztésével és kiadásával is foglalkozott. Balázs elmondása szerint Etiópia soknemzetiségű, soknyelvű ország, ő pedig olyan térségben dolgozott, ahol a tigrinya nyelv volt meghatározó. Az egyetem falain kívül az angol nyelv használata korántsem volt magától értetődő, ezért a mindennapi ügyintézéshez és a helyiekkel való kommunikációhoz is meg kellett tanulnia bizonyos helyi kifejezéseket. Ráadásul nem mindig volt egyszerű eldönteni, hogy éppen melyik nyelven hallott vagy tanult meg egy szót: az amhara és a tigrinya olykor össze is keveredett a fejében. Szélinger Balázs szerint egy ilyen külföldi tapasztalat során az ember legalább annyit tanul, mint amennyit tanít. Az etiópiai évei nemcsak szakmailag jelentettek komoly előrelépést, hanem abban is segítették, hogy egy egészen más kulturális közegben találja meg a helyét.
ANGLIA, EGY KÖNYV ÉS EGY ELŐADÁS OXFORDBAN
Etiópia után Anglia következett. Szélinger Balázs úgy gondolta, hogy doktori fokozattal és külföldi egyetemi tapasztalattal könnyen elhelyezkedhet majd a brit tudományos életben, vagy akár tanárként is munkát vállalhat. A valóság azonban jóval nehezebbnek bizonyult. Hiába próbálkozott folyamatosan, az angliai munkakeresés nem hozta meg a várt áttörést. A tanári pályára való belépés is komoly akadályokba ütközött, így az ott töltött két év nem egészen úgy alakult, ahogyan előzetesen elképzelte. Szakmai szempontból mégsem volt hiábavaló ez az időszak: megírta egyik angol nyelvű könyvét, amelyet később az Egyesült Államokban adtak ki. A könyv kapcsán Oxfordban is előadást tartott, emellett a londoni School of Oriental and African Studies intézményében és más egyetemeken is megfordult. Végül 2016 nyarán hazatért Magyarországra. Az angliai munkakeresés azonban még ezután is tartogatott egy váratlan fordulatot: az egyik brit egyetem csak akkor hívta be interjúra, amikor ő már ismét itthon volt. Az interjúra végül online került sor, és az állás össze is jött – csakhogy a munkához ezúttal nem Angliában, hanem Magyarországon kellett lennie.
EGY VÁRATLAN FORDULAT: AZ EGYETEMI VILÁGBÓL A DIPLOMÁCIÁBA
Szélinger Balázs 2016-ban egy európai léptékű kórháztörténeti kutatási projektben kezdett dolgozni, amelynek keretében a magyar kutatási területért felelt. Saját elmondása szerint szakmailag és anyagilag is ez volt az egyik legideálisabb munkája. Közben azonban egy másik lehetőség is körvonalazódott. Az afrikai tudományos életben már ismerték, így amikor 2016 nyarán megalakult a Magyar Tudományos Akadémia Afrika Albizottsága, ő is részt vett az eseményen. Itt találkozott a külügyminisztérium egyik munkatársával, akinek elmondta, hogy munkát keres. Hónapokkal később, 2017 februárjában, amikor éppen Angliában tartózkodott, e-mailben keresték meg azzal, hogy küldje el az önéletrajzát egy lehetséges etiópiai diplomáciai munkához. A lehetőségből végül állás lett: külgazdasági attaséként tért vissza Etiópiába, ezúttal már Magyarország képviseletében, az addisz-abebai nagykövetségre. A gazdasági és kereskedelmi feladatok mellett fejlesztési, valamint kulturális ügyekkel is foglalkozott. Saját bevallása szerint korábban elképzelni sem tudta volna, hogy egyszer diplomataként dolgozik majd. Amikor még vidéki egyetemen tanított, a fővárosban látott diplomaták fekete terepjárói és különlegesnek tűnő életmódja egészen más világot képviseltek számára. Néhány évvel később pedig ő maga is ennek a világnak a részévé vált. A munkája során magyar–etióp üzleti kapcsolatok kialakításában is közreműködött, és olyan együttműködések létrejöttét segítette, amelyek kézzelfogható szakmai sikerélményt jelentettek számára.
VÍZUMKÉRELMEK, KÜLÖNLEGES ÉLETHELYZETEK ÉS A KULISSZÁK MÖGÖTTI MUNKA
A diplomáciai pálya később újabb feladatokat hozott. Miután hazatért, a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli és állampolgársági főosztályán jogorvoslati referensként dolgozott. Feladatai közé tartozott a külföldi magyar külképviseleteken elutasított vízumkérelmek elleni fellebbezések elbírálása. Ez a munka egészen más jellegű volt, mint az etiópiai egyetemi oktatás vagy a külgazdasági kapcsolatok építése. A döntések során a magyar és az uniós szabályozást, az utazás célját, valamint az egyes kérelmekhez kapcsolódó körülményeket is mérlegelni kellett. Etiópia különleges példát is szolgáltatott: az országban a hosszútávfutás rendkívül népszerű, ezért egy-egy külföldi futóverseny kapcsán sokan próbáltak vízumot szerezni. Az ilyen kérelmeknél azonban azt is igazolni kellett, hogy a jelentkező valóban sportoló, és ténylegesen részt kíván venni a megjelölt eseményen. 2023-ban ismét Etiópiába vezetett az útja, ezúttal konzulként. A munkakör azonban nem bizonyult számára ideálisnak: a napi, irodához kötött feladatok helyett sokkal közelebb állt hozzá a mozgás, az emberekkel való kapcsolattartás és a terepen végzett munka. Családi okok miatt végül ezt a megbízatást is fel kellett adnia.
VISSZA SZEGEDRE – ÉS VISSZA A TÖRTÉNELEMHEZ
2024 tavaszán végleg hazatért Szegedre. A hosszú külföldi évek után nemcsak a családi életét kellett újrarendeznie, hanem azt is újra át kellett élnie, milyen érzés ismét igazán otthon lenni. A hazatérésnek egészen hétköznapi örömei is voltak. Felidézte, hogy mennyire jó érzés volt újra magyarul kérni valamit egy boltban, és hogy a szegedi mindennapok részeként rendszeresen kiment a Napfény Parkba lángost enni. A szakmai életében is új fejezet kezdődött: visszatérhetett a történészi munkához, és a Trianon Múzeum szegedi kirendeltségén helyezkedett el. A munkája nemcsak kutatást jelent, hanem a múzeumi tevékenység szervezését és a kollégák szakmai támogatását is. Kutatási érdeklődése közben szintén új irányt vett. Bár Etiópiához továbbra is számos szakmai kapcsolat köti, és korábbi kollégái, tanítványai időről időre új projektekbe hívják, jelenleg sokkal inkább a magyarországi svábság, különösen a délvidéki sváb közösségek története foglalkoztatja. A sváb asszimiláció és disszimiláció kérdései is a kutatási témái közé tartoznak. Dr. Szélinger Balázs története tehát nem egyszerűen egy külföldön dolgozó szegedi szakember története. Hanem egy olyan emberé, aki Afrikában tanított, Angliában kutatott, diplomataként nemzetközi kapcsolatokat épített, majd hosszú kerülők után visszatalált ahhoz a városhoz, amelyet mindig is az otthonának érzett. Mert bármerre is vitte az élet, egy dologban soha nem bizonytalanodott el, számára
Szeged nemcsak a világ, hanem az univerzum közepe is.
