Kapitány István helyretett pár dolgot: jelenleg nem dolgoznak a rezsicsökkentés átalakításán, és nem mond le miniszteri posztjáról sem
Mintegy 4000 milliárd forintos keret áll rendelkezésre jövőre a magyar gazdaság fejlesztésére, ennek része 700 milliárd forint költségvetési forrás, 900 milliárd forint európai uniós támogatás, valamint a Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank hitelprogramjai – mondta hétfőn a gazdasági és energetikai miniszter a Kossuth rádió Felkelő című műsorában. Kapitány István emellett a rezsicsökkentés esetleges átalakításáról is szót ejtett. Mint kiemelte: jelenleg nem ez a szakmai stáb fókusza, hanem az, hogy Magyarország olcsóbban és több forrásból tudjon energiát beszerezni. Sőt, azt is tisztázta, hogy nem mond le miniszteri posztjáról.
Kapitány István szerint a fent is említett források jelentős része a kis- és középvállalkozásokat (kkv-kat) célozza, beruházások, termékfejlesztés és az exportpiacokra lépés támogatásával. A 4000 milliárd forintos keretből 1300 milliárd forint különböző Széchenyi-kártya programokhoz kapcsolódó hitelekre, mintegy 1000 milliárd forint pedig az Eximbank különböző hitelprogramjain keresztül jutna el a vállalkozásokhoz.
NEM ELEGENDŐ A PÉNZÜGYI TÁMOGATÁS
A tárcavezető szerint a kkv-k versenyképességének javításához nem elegendő a pénzügyi támogatás, a vállalkozások digitalizációját, menedzsmentkultúráját, nyelvtudását és exportképességét is fejleszteni kell. Hozzátette, a költségvetés 25 milliárd forintot fordít az exportképesség támogatására, a kkv-k adózása pedig nem változik – írja az MTI. A Wekerle+ programról is szólt Kapitány István. Kiemelte, hogy a program fontos eleme a lakhatási támogatás, amely új és használt lakások vásárlását is segíti. Jelezte ugyanakkor, hogy a program energetikai felújítási része a családi házakra, köztük a Kádár-kockákra, valamint a tégla- és panelépítésű társasházakra is kiterjed.
TÁMOGATÁS A CSALÁDI HÁZAK FELÚJÍTÁSÁRA
A családi házak felújítására 15 millió forintos keret állhat rendelkezésre, amelyből az elért energiahatékonyság-javulástól függően 30 vagy 50 százalék vissza nem térítendő támogatás igényelhető. A társasházi lakások esetében lakásonként 5 millió forintos finanszírozásra van lehetőség, amelynek akár a fele vissza nem térítendő támogatás lehet, 50 százalékos energiahatékonyság-javulás elérése esetén, 15 éves futamidő és nulla százalékos kamat mellett.
Kapitány István közölte, a program célja 2030-ig 120 ezer otthon energetikai korszerűsítése.
Ha a kezdeményezés iránt jelentős kereslet mutatkozik, további költségvetési és európai uniós forrásokat is bevonnának. A tervek szerint ebből mintegy 60 ezer családi ház felújítása valósulhat meg.
A REZSICSÖKKENTÉS ÁTALAKÍTÁSÁRÓL IS SZÓT EJTETT
A rezsicsökkentés esetleges átalakításával kapcsolatban azt mondta, jelenleg nem ez a szakmai stáb fókusza, hanem az, hogy Magyarország olcsóbban és több forrásból tudjon energiát beszerezni. Cáfolta, hogy a költségvetés előkészítése során kidolgozták volna a rezsicsökkentés célzottá tételét, és azt is kijelentette, hogy Tótth András energetikai államtitkár lemondásának nincs köze ehhez a kérdéshez. A tárcavezető az energetikai fejlesztések között említette a 2030-ig meghirdetni tervezett, összesen 4000 megawattnyi szélenergia-kapacitásra vonatkozó tendert, valamint az energiatárolói kapacitások bővítését.
SZÓBA KERÜLT PAKS II. IS
Kapitány István beszélt a Paksi Atomerőmű I. üzemidő-hosszabbításáról és a Paks II. beruházás felülvizsgálatáról is. Utóbbival kapcsolatban elmondta, energetikai, jogi és pénzügyi szempontból is áttekintik a projektet, a szükséges döntéseket a felülvizsgálat lezárulta után hozzák meg. Hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett a nukleáris energia mellett, és az atomenergia a jövőben is jelentős része lesz a magyar energiamixnek.
NEM MOND LE KAPITÁNY
A miniszter cáfolta azokat a híreszteléseket is, amelyek szerint benyújtotta volna lemondását. Közölte, nincs ilyen szándéka, és ha ez megváltozna, arról nyilvánosan tájékoztatást adna.



