Mindenmás

Semmi sem stimmelt annak a férfinak az irataival, akit a zsaruk az M43-on meszeltek le

A makói rendőrök október 31-én délelőtt igazoltattak egy bolgár állampolgárt az M43-as autópálya Krak-éri pihenőhelyén. Valószínűleg még a sokat látott zsarukat is meglepte, mennyi sumákság került elő az igazoltatás során: gyakorlatilag szinte semmi sem stimmelt a férfivel és a trélerrel, amit vezetett.

A Makói Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy bolgár állampolgár ellen – írja közleményében a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.

NEM EGYEZTEK AZ ALVÁZSZÁMOK

A rendőrök 2026. október 31-én délelőtt 11 óra 30 perckor intézkedtek egy férfival szemben az M43-as autópálya Krak-éri pihenőhelyén. Az ellenőrzés során a sofőr átadta a gépkocsi forgalmi engedélyét, azonban a járművön található azonosító jelzések ellenőrzésekor a rendőrök megállapították, hogy az alvázszámok nem egyeznek az okmányban feltüntetett adattal.

ÁTSZERELTE A RENDSZÁMOT

Az is kiderült, hogy a férfi a tréleren szállított, rendszám nélküli gépkocsi hatósági jelzését átszerelte az általa vezetett járműre. Elmondása szerint erre azért került sor, mert a tréleren szállított autó meghibásodott. A rendőrök azt is megállapították, hogy a bemutatott forgalmi engedély nem az általa vezetett gépkocsihoz tartozott. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb