Mindenmás

Az idei év legerősebb hónapját zárta a BYD, hamarosan indul a szegedi gyár, de lehet, hogy nem kapják meg a beígért támogatást

Az idei év eddigi legerősebb hónapját zárta októberben a kínai BYD, amely 490 168 járművet értékesített világszerte, 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – írja az MTI. Az első tíz hónap összesített mérlege azonban továbbra is negatív. Január és október között 3,62 millió járművet értékesítettek, ami 2,2 százalékos visszaesés a tavalyi év azonos időszakához képest. Közben kiderült: a cég egyelőre nem rendelkezik azzal a hatályos szerződéssel, ami a korábban beígért támogatásról szól.

A tisztán elektromos modellek ugyanakkor egyre jobban fogynak: októberben először sikerült átlépni a havi 300 ezres értékesítési határt. Ezzel szemben a plug-in hibridek eladásai visszaestek, ami jól mutatja a BYD modelljei iránti kereslet átalakulását.

A KÜLFÖLDI PIACOK A HÚZÓK

A legnagyobb növekedést a külföldi piacokon érte el a vállalat. Októberben 170 200 autót exportált, ami 102,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi mennyiséget. Az év első tíz hónapjában a kivitel közel 94 százalékkal, mintegy 1,51 millió járműre emelkedett. A BYD 2027-re már 2,5 millió külföldi értékesítéssel számol.

FONTOS SZÁMUKRA A NEMZETKÖZI TERJESZKEDÉS

A kínai autógyártó számára egyre fontosabb a nemzetközi terjeszkedés, a hazai piacán rendkívül éles árverseny alakult ki. A gyártók folyamatos árcsökkentésekkel és új modellekkel próbálnak vásárlókat szerezni, ami a BYD nyereségességére is nyomást gyakorol. A külföldi piacok, különösen Európa ezért egyre nagyobb jelentőséget kapnak a vállalat stratégiájában.

HAMAROSAN INDUL A TERMELÉS A SZEGEDI GYÁRBAN

Stella Li, a BYD ügyvezető alelnöke október közepén a Bloomberg TV-nek adott interjúban beszélt arról, hogy a termelést 2026 negyedik negyedévében tervezik megkezdeni a magyarországi, szegedi gyárban. Az eredeti ütemtervhez képest ez nagyjából egyéves csúszást jelent, hiszen korábban 2025 végére ígérték a gyártás indulását. Az első Szegeden készülő modell várhatóan a Dolphin Surf nevű modell lesz.

2030-RA NEGYVENEZER MUNKAVÁLLALÓVAL SZÁMOLNAK

A BYD európai tervei túlmutatnak a magyarországi beruházáson is. Stella Li szerint a vállalat európai alkalmazottainak száma hamarosan meghaladja a 10 ezret, 2030-ra pedig több mint 40 ezer dolgozóval számolnak. Emellett további európai gyárak létesítését is vizsgálják, a lehetséges helyszínek között Franciaország és Spanyolország is szerepel.

NEM RENDELKEZNEK EGYELŐRE HATÁLYOS SZERZŐDÉSSEL

A BYD szegedi beruházása jelenleg nem rendelkezik aláírt, hatályos támogatási szerződéssel – közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a HVG azt firtató kérdésére, kapott-e már a kínai autógyártó gigaüzeme úgynevezett munkahelyteremtési támogatást, és ha igen, mennyit. A támogatási szerződés hiánya meglepő, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2023-ban azzal jelentette be a gyárépítést, hogy ahhoz az állam – szokás szerint – „munkahelyteremtési” támogatást biztosít. Igaz, ennek mértékét nem árulta el arra hivatkozva, hogy az Európai Bizottság még nem bólintott rá. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb