Közélet

Lezárult a pályázatok elbírálása: a Tömörkény-gimnázium egyik tanára vezetheti a Szegedi Tankerületi Központot

“Örömmel osztom meg a hírt, hogy lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása. A 60 tankerületi központból 55 élére kérek fel és nevezek ki új vezetőt, öt tankerületben pedig új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ” – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. Ez azt jelenti, hogy a Szegedi Tankerületi Központ is új vezetőt kapott.

A miniszter kiemelte, hogy az augusztusban meghirdetett felhívásra összesen 567 pályázat érkezett, amelyek közül 424 felelt meg a feltételeknek. Lannert Judit tájékoztatása szerint csütörtöktől Nagy László, a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanára vezeti a Szegedi Tankerületi Központot, míg a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központot Bereczki Hajnal.

ÚJ SZEMLÉLET A MŰKÖDÉSBEN

“Novembertől új szemléletet szeretnénk meghonosítani a tankerületek működésében. A korábbi politikai szempontok helyett a szakmaiságra, az együttműködésre és a kölcsönös bizalomra helyezzük a hangsúlyt. Az a célunk, hogy a tankerületek valódi partnerei legyenek az iskoláknak és a pedagógusoknak. Ezt segítendő az iskolaigazgatók visszakapták munkáltatói jogaikat, a tankerületek pedig elsősorban koordináló és támogató szerepet töltenek majd be” – hangsúlyozta a miniszter.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb