A szegedi Laura nem vetette meg a luxust, már 160 áldozatát azonosították a TikTok csalónak
Hatalmas követőtábor, Marina-parti lakás, luxusmárkák és folyamatos jólét – kívülről így festett a szegedi M. Laura mindennapi élete. A háttérben azonban egy országos méretűvé duzzadt, gátlástalan csalássorozat zajlott. Laurának eddig 160 áldozatát azonosították, de a nyomozás még folyamatban van, Laura pedig letartóztatásban.
Laura kezdetben intim oldalakon hálózott be férfiakat, akiktől különböző ürügyekkel kért pénzt kölcsön, majd soha nem fizetett vissza semmit. Később ráállt az online hirdetésekre: a Jófogáson és más közösségi felületeken nem létező luxustermékeket – márkás táskákat, okostelefonokat, laptopokat és játékkonzolokat – kínált eladásra másoktól letöltött fotókkal. Volt, akitől 1,8 millió forintot csalt ki, és 17 bankszámlát használt a „karrierje” során.
KISKORÚAK IS AZ ÁLDOZATOK KÖZÖTT
A Zsaru magazin korábbi cikke szerint a sértettek között szép számmal akadtak kiskorúak is, akik a zsebpénzüket utalták át a vágyott holmikért, de a félelem és a szégyen miatt a szüleiknek sem mertek szólni. Laura ráadásul hónapokon keresztül mesterien hitegette az áldozatait: volt, akit azzal nyugtatott, hogy már úton van a csomag, másoknak pedig élettársi bántalmazásról vagy kórházi kezelésekről mesélt, hogy elterelje a figyelmet. Az ATV.hu információi szerint másokat azzal hitegetett, mesés vagyonnal rendelkező céget örökölt, csak az átírással akadtak gondok, de a pénze rövidesen felszabadul. A bűncselekményekből összeharácsolt milliónyi forintból tartotta fenn a fényűző életvitelét, körmöst, szépségszalonokat és a baráti köre mindennapjait finanszírozva – írja az ATV.
110 RENDBELI CSALÁS BŰNTETTE MIATT INDULT ELJÁRÁS
A nyomozók részletes digitális elemzéssel, bankszámlák és ATM-es felvételek vizsgálatával jutottak el a gyanúsítottig, aki ellen végül 110 rendbeli csalás vétsége és üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett csalás bűntette miatt indult eljárás. De a nyomozás során újabb ügyekre derült fény.
EDDIG 160 SÉRTETETT AZONOSÍTOTTAK
Az esettel kapcsolatban az ATV.hu megkereste a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, a hatóság hivatalos válaszában közölte, hogy a nyomozás továbbra is folyamatban van. A rendőrség eddig összesen 160 sértettet azonosított, akiket a gyanúsított megkárosított. A friss tájékoztatás szerint Laura továbbra is letartóztatásban marad, a nyomozók pedig a csalás mellett további bűncselekmények gyanúja miatt is folytatják az eljárást. Hogy milyenek miatt, nem árulták el.



