Mindenmás

Eltűnt egy kübekházi férfi, kedd óta nem tudnak róla semmit

Kübekháza egy megbecsült tagját keresik a helyiek, az egykori polgármester, Molnár Róbert hívta fel erre a figyelmet. Bejegyzése szerint Balla Bélát kedd óta nem látták, és már a rendőrségen is jelentették az eltűnését.

A volt polgármester azt írta közösségi oldalán, hogy ő hétfő este még találkozott vele Kübekházán, ruhaneműket vitt át neki, azonban kedd óta nem tudnak róla semmit, és az ebédjét sem vette át. Molnár Róbert maga jelentett be az eltűnését a rendőrségen, ahol már a hivatalos körözés is megtalálható.

Az 1965-ben született eltűnt férfi:

  • körülbelül 166-170 cm magas,
  • közepes testalkatú,
  • a haja színe fekete,
  • a szeme pedig barna!

Aki tud róla valamit, az jelentkezz személyesen bármelyik rendőri szervnél! Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentést tehetsz a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon. Segítséged előre is köszönjük.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb