Balesetet okozott, majd lelépett egy férfi Vásárhelyen – nem véletlenül
Nem véletlenül vette sietősre egy férfi Hódmezővásárhelyen, miután balesetet okozott. Ugyan arról még meggyőződött, hogy a másik autóban utazók jól vannak, de a rendőröket már nem várta meg. Ám a zsaruk gyorsak voltak: rövid időn belül elfogták, és izgalmas dolgokat is találtak nála.
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2026. november 6-án, Hódmezővásárhely külterületén gépjárművével ráfutásos balesetet okozott. A járműből kiszállva meggyőződött arról, hogy a másik autóban utazók jól vannak, majd a rendőrök helyszínre érkezése előtt távozott.
A RENDŐRÖK GYORSAN A NYOMÁRA BUKKANTAK
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság rendőrei rövid időn belül elfogták a férfit, akinél több adag, kiporciózott növényi törmeléket tartalmazó zacskót találtak, amelyeket szakértői vizsgálat céljából lefoglaltak.
FELEMERÜLT, HOGY FOGYASZTOTT IS BELŐLE, ÚGY VEZETETT
Felmerült a gyanú, hogy a férfi a baleset okozásakor kábítószer hatása alatt vezetett, ezért vele szemben járművezetés bódult állapotban, valamint kábítószer birtoklás vétsége miatt indult büntetőeljárás. Emellett engedély nélküli vezetés és a közúti közlekedés rendjének megzavarása miatt szabálysértési eljárás is indult.



