Bartok Zsófia
-
Mindenmás
Egyre jobban beszivárog az ősz: hajnalban már csak 4 fok lesz Szegeden
Szerdán ismét gomolyfelhős, napos időben lesz részünk Szegeden. Szórványosan zápor, illetve a középső tájakon néhol akár zivatar is előfordulhat, ám…
-
Mindenmás
Baleset: hármas karambol történt az 55-ösön, Mórahalom és Domaszék között
Kedden délután összeütközött három személykocsi az 55-ös főúton, Mórahalom és Domaszék között. A baleset a 18-as kilométernél történt, a járművekben…
-
Közélet
Panyi Miklós szerint hiánypótló az a javaslat, hogy nemzeti emlékhely legyen a Szegedi Dóm és a Dóm tér – mutatjuk, hogyan vélekedtek az indítványról a parlamentben
Mint megírtuk, ma került napirendre a parlamentben az a kérdés, hogy nemzeti emlékhely legyen-e a Szegedi Dóm és a Dóm…
-
Mindenmás
Meghalt vármegyénk egykori rendőrfőkapitánya
Életének 64. évében, 2025. szeptember 27-én elhunyt Dr. LL.M. Piros Attila r. dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Vezetéstudományi…
-
Közélet
Megvan a kiskapu: két hónapon belül közel 64 milliárd forint érkezik a magyar kormányhoz a befagyasztott uniós pénzekből
Két hónapon belül 163,5 millió euró, azaz közel 64 milliárd forint érkezik a magyar kormányhoz a befagyasztott uniós pénzekből, ugyanis…
-
Kikapcs
Igazi kuriózumra számíthatnak a szegedi nézők a Kisszínházban! Orosz klasszikus komédiát visznek színpara, a főszerepet a Jászai Mari-díjas Fekete Gizi alakítja
Nyikolaj Alekszejevics Osztrovszkij Erdő című komédiáját láthatja november 14-től a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházának közönsége. A művet Koltai M. Gábor…
-
Kikapcs
Ez szuper lesz! Különleges programmal készül az SZKT, pénteken a város villamosai megtelnek muzsikával és ünnepi hangulattal Szegeden
A Zene Világnapja alkalmából különleges programmal készül az SZKT, ugyanis 2025. október 3-án a város villamosai megtelnek majd muzsikával és…
-
Sport
Súlyos térdsérülést szenvedhetett a Szeged izlandi irányítója, Janus Smárason
Bár az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata még nem közölt friss információkat Janus Smárason állapotáról, azonban a tatabányai bajnokin térdsérülést…







