Bartok Zsófia
-
Közélet
Takács Péter szerint félreérthető az új rendelet a beutalók kapcsán: nem kell kétszer fordulnia a betegeknek, e-beutalóval az online időpontfoglalás lehetősége is nyitva áll
Mint megírtuk, augusztus 28-án jelent meg a Magyar Közlönyben az „egyes belügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról” közzétett jogszabály, amelyben átírták a tb-ellátásról szóló…
-
Sport
“Emlékezetes győzelmek, nagyszerű sikerek, látványos gólok és remek gólpasszok” – nyílt levelet írt a válogatottól elköszönő Lékai Máténak az OTP Bank-Pick Szeged elnöke, Szűcs Ernő Péter
Mint megírtuk, búcsúzik a címeres meztől Lékai Máté, a Pick Szeged korábbi játékosa. Az olimpiai negyedik helyezett klasszis irányítónak nyílt…
-
Mindenmás
Összeütközött egy másik autóval, majd megállás nélkül továbbhajtott a jogsi nélküli sofőr Csongrád-Csanádban, vádemelés lett a vége
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy sofőrrel szemben, aki idén tavasszal ütközött össze egy másik autóval, majd megállás nélkül…
-
Közélet
Megjelent a hivatalos utónévjegyzék: a Mohamed, a Musztafa, és a Jetti is a magyar utónévkincs része lett
“Az utónévkincs a nemzeti identitás részét képezi. Kifejezi az adott nemzet összetartozását, hordozza annak nyelvi kultúráját és hagyományait” – olvasható…
-
Szegedi Arcok
Genetikai kapcsolatot találtak az Urál melletti és a Kárpát-medencébe vándorolt szarmaták között az SZTE kutatói
Az Alföldön és a sztyeppéken feltárt sírokban talált minták összevetésével genetikai kapcsolatot találtak az Urál melletti és a Kárpát-medencébe vándorolt…
-
Mindenmás
Eladta barátnőjét egy személygépkocsiért cserébe a szegedi férfi egy olyan helyi párnak, akik lányokat futtattak városunkban és Németországban
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú ügyészségként a büntetés súlyosítását indítványozta a barátnőjét egy személygépkocsiért eladó szegedi férfivel és társaival szemben…
-
Mindenmás
Napi pakk: folytatódik a nyárias időjárás városunkban, mától megcsodálhatjuk Gyurkovics Hunor és Németh Ábel képeit Szegeden
Nyugodt, nyárias időjárásban lesz ma részünk, de olykor megjelenhetnek felhők is az égen. Esőtől és széltől azonban nem kell tartanunk…
-
Mindenmás
Folytatódik a nyárias időjárás, csütörtökön sem szabadulunk a 30 foktól Szegeden
Folytatódik a nyárias időjárás városunkban! Csütörtökön időnként megnövekedhet a felhőzet, bár csapadéktól nem kell majd tartanunk Szegeden. A szélcsendes időben…







