Bartok Zsófia
-
Közélet
Nem volt megelégedve a munkások egy kis csoportja az új munkaszerződéssel, több alkalommal blokkolták a BYD munkaterületének főbejáratát (frissítve)
“Az AIM, a szegedi projektünk fővállalkozója megerősítette, hogy a munkavállalóik egy kisebb csoportja (mintegy 35 fő) jelenleg munkaügyi egyeztetést folytat…
-
Mindenmás
Hatalmas tűz ütött ki Hódmezővásárhely-Batidán! Hét település tűzoltóit riasztották a helyszínre (frissítve)
Több hektáron ég a tarló Hódmezővásárhely külterületén – jelezte a katasztrófavédelem hétfőn délelőtt. Kiemelték, hogy a tűzben leégett egy használaton…
-
Mindenmás
Kidőlt fát távolítanak el a 47-esen, kisebb torlódásra számíthatnak a közlekedők
Kidőlt fát távolítanak el jelenleg a 47-esen, Kopáncsnál, Hódmezővásárhely előtt – jelezte hétfőn délelőtt Károly olvasónk, aki azt is kiemelte,…
-
Közélet
Megalakult a Szuverenitásvédelmi Digitális Polgári Kör, Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyéspüspök is az alapítók között van
“Sárkány ellen sárkányfű” – írja az Alapjogokért Központ a közösségi oldalán, ahol kiderült, hogy megalakult a Szuverenitásvédelmi Digitális Polgári Kör.…
-
Mindenmás
Sorozatosan követett el csalásokat egy férfi Szegeden: szállodai és éttermi szolgáltatásokat is igénybe vett, de fizetni “elfelejtett”
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, mert sorozatosan követett el csalásokat Szegeden – tudtuk meg hétfőn az…
-
Smart Szeged
Szeged teljes északi iparterületét átszelő, 5 kilométer hosszú ivóvízvezetéket építenek
Szeged teljes északi iparterületét átszelő ivóvízvezetéket építenek. Mint kiderült, ezzel a Szegedi Ipari Park ivóvízellátását egy több mint 5 kilométer…
-
Mindenmás
Napi pakk: visszatér a kánikula Szegedre, 111 éve született Fricsay Ferenc, városunk büszkesége
Hurrá! Végre kitört a hétvége, mellé pedig tikkasztó hőséget kapunk Szegeden. Napsütésből és magas hőfokból nem lesz hiány, ugyanis 35…
-
Mindenmás
35 fokkal indítjuk a hétvégét, visszatér a kő kemény kánikula Szegedre
Szombaton folytatódik a napos, száraz, időnként fátyolfelhős időjárás Szegeden. Csapadéknem várható, így zavartalan nyárias időjárásban lesz részünk. A délies szél mérsékelt…







