Bartok Zsófia
-
Közélet
A kerékpárosoknak is számos újítást tartalmaz majd az új KRESZ, a biztonságos közlekedés lesz a fókuszban
Készülőben van egy a kerékpárosok számára is számos újítást tartalmazó új KRESZ, amelynek középpontjában a közlekedésbiztonság áll – közölte Bói…
-
Sport
Mérkőzés, egy cseppnyi jótékonykodással: macigyűjtést szervez a Szedeák az Oroszlány elleni meccs előtt Szegeden
Szerdán az Oroszlány elleni mérkőzés előtt macit gyűjt a Szív Bajnokai Alapítvánnyal közösen a Szedeák Szegeden. A csapatot hétfőn meglátogatta…
-
Kikapcs
Interaktív tudományos bemutatók, látványos kísérletek és izgalmas előadások Szegeden – pénteken a fény napját köszöntik majd az ELI-ben
Május 16-i programján, azaz a fény nemzetközi napján a kvantumtudomány eredményeit is népszerűsíti majd az ELI ALPS, ugyanis az ENSZ…
-
Mindenmás
Összeveszett a barátnőjével, majd szétzúzta a Fidesz iroda ablakát egy férfi Hódmezővásárhelyen, börtönbüntetésre ítélte a bíróság
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség bíróság elé állította azt a férfit, aki a múlt pénteken, kora este Hódmezővásárhely belvárosában garázdálkodva megrongálta…
-
Közélet
“A nagy számok mögött minden esetben emberi sorsok vannak” – több százezer rászorulót segített az elmúlt években a Szeged-Csanádi Egyházmegye
Több százezer rászorulót segített az elmúlt években a Szeged-Csanádi Egyházmegye, köztük több tízezer embert folyamatosan támogat szociális programjaival Békés és…
-
Mindenmás
Kukákat gyújtogatott egy férfi Szeged-szerte, közel félmilliós pénzbüntetést kapott (videóval)
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki több konténert is felgyújtott Szeged-szerte az elmúlt években –…
-
Közélet
Megjelent a Magyar Közlönyben: a kormány fenntartja a rendeleti kormányzást, meghosszabbították a háborús veszélyhelyzet
Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára hivatkozva, a kétharmados parlamenti többség felhatalmazásával, a kormány ismét módosította rendeletét,…
-
Közélet
Laktanyákban és honvédségi irodákban razziázott az ügyészség, Szegeden is kiszálltak a hatóságok
Összehangolt akció keretében tartalékosokra vonatkozó iratokat és a dokumentumokat tartalmazó informatikai eszközöket foglalt le az ügyészség a Magyar Honvédség több…







