Bartok Zsófia
-
Kikapcs
Szeged365 Kikapcs: felgyúlnak az ünnepi fények, gólyalábas felvonulással indul a Szegedi Karácsonyi Hetek, meggyújtjuk az első adventi gyertyát és áthatja a Michael Jackson életérzés is Szegedet
Eljött a nap: ma végre felgyúlnak a fények, indulnak a fényvillamosok és elstartol a Szegedi Karácsonyi Hetek. Programokból nem szűkölködünk…
-
Közélet
Reagált az önkormányzat: tévesen állították azt, hogy Szeged városa 60 millió forintért sajátítaná ki a BYD-nak a volt tehenészetet, nem az önkormányzat dönt az árakról
Nem tárgyal a tulajdonossal sem a szegedi önkormányzat, sem az általa megbízott ügyvédi iroda – ezt állította az Átlátszónak ifj. Ollé György.…
-
Mindenmás
Megáll az ész: eltiltás hatálya alatt, bedrogozva vezetett egy férfi Szegeden
A Szegedi Járási Ügyészség ma vádat emelt azzal a férfival szemben, aki annak ellenére ült idén tavasszal volán mögé, hogy…
-
Mindenmás
Felborult egy autó Szentes és Kunszentmárton között, a mentőket és a tűzoltókat is riasztották
Pénteken délelőtt árokba borult egy személyautó a 45-ös főút Szentes és Kunszentmárton közötti szakaszán, a Veker-éri tározó mellett, a 20.…
-
Kikapcs
Idén karácsonykor összefognak, hogy segítsenek azoknak, akiknek igazán szükségük van rá – jótékonysági koncertre készül a KucuBanda Szegeden
Koncertet tart december 20-án a KucuBanda Szegeden, a Millennium Kávéházban. A szervezőktől megtudtuk, hogy az esemény nem csak a gyönyörű…
-
Mindenmás
Tűzoltók jelentek meg az egyik szegedi banknál (frissítve)
Pénteken délelőtt 9 óra körül tűzoltók jelentek meg a szegedi CIB Banknál – jelezte Rebeka olvasónk, aki arról számolt be,…
-
Mindenmás
Boldog születésnapot tram-train! Három éve része az életünknek a vasútvillamos, eddig több, mint 2,6 millió kilométernyi utat tettek meg
Születésnapját ünnepli az elmúlt időszak legnépszerűbb kötöttpályás fejlesztése: három évvel ezelőtt, 2021. november 29-én kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét a Hódmezővásárhely…
-
Közélet
Orbán Viktor bejelentette, ki lehet Matolcsy György utódja a jegybank élén
Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában bejelentette, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter veszi át a stafétát a márciusban leköszönő Matolcsy Györgytől a…







