Bartok Zsófia
-
Mindenmás
Súlyos baleset történt Hódmezővásárhelynél, egy embert ki kellett emelni az egyik járműből
Pénteken délelőtt két személygépkocsi ütközött össze a 47-esen Hódmezővásárhelynél, az ATEV Zrt. magasságában, a 4459-es út kereszteződésénél – tudtuk meg…
-
Mindenmás
Riasztották a tűzoltókat: teljes terjedelmében ég egy melléképület Zsombón (frissítve)
Pénteken délelőtt kigyulladt egy melléképület Zsombón, az Andrássy úton. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint teljes terjedelmében ég az ingatlan, amelyben egy…
-
Közélet
Szondi Vanda: automatikusan, két részletben érkezik az iskolakezdési támogatás, nem kell igényelni, és nem terheli semmiféle adó
A két részletben érkező iskolakezdési támogatás automatikus, nem kell igényelni, és nem terheli semmiféle adó – közölte Szondi Vanda kormányszóvivő…
-
Szegedi Arcok
Le a kalappal: az SZTE Mérnöki Kar csapata Franciaországot is meghódíthatja, Magyarországot és Szegedet képviselhetik az európai döntőben
Az élelmiszer-innovációs nemzetközi verseny, az Ecotrophelia nemzeti döntőjén a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara történelmi sikert aratott: a „Fruit-ReFormers” elnevezésű csapat…
-
Kikapcs
Egy történet a barátságról: a Wicked musicallal zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok évada
A Wicked musical magyarországi bemutatójával zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada, az Óz, a csodák csodája előzménytörténetét Szente Vajk…
-
Mindenmás
“A sörétek a palatetőn pattognak, közvetlenül az udvarunk mellett” – vadászok miatt bosszankodnak Kiskundorozsmán
“Értem én, hogy vadásznak a mezőn, de az teljesen normális, hogy a sörétek a palatetőn pattognak, közvetlenül az udvarunk mellett?!…
-
Mindenmás
Verekedés tört ki Hódmezővásárhely központjában: az egyik férfi többször is megütötte, majd a fémkorlátnak csapta a másikat
Verekedés tört ki csütörtökön Hódmezővásárhely központjában. Állítólag egy fiatalabb férfi vert meg egy idősebbet az Andrássy utcán, a tram-train megálló…
-
Mindenmás
Zivatarok pattantak ki Csongrád-Csanád vármegyében, miközben jócskán megdőlt a melegrekord az országban
Elsőfokú, citromsárga riasztást kaptunk Csongrád-Csanádra, és néhány település már valóban kapott némi felfrissülést: zivatarok pattantak ki a vármegyénkben! Szegedre egyelőre…







