Bartok Zsófia
-
Szegedi Arcok
Kedves gesztus: emléktáblát kap Szegeden a legendás „rovarász”, Dr. Gaskó Béla
Pénteken emléktáblát avatnak Dr. Gaskó Béla természettudós, a Móra Ferenc Múzeum egykori igazgatóhelyettesének tiszteletére. Az emléktábla a múzeum természettudományi látványtára…
-
Szegedi Arcok
Ismét a legjobbak között a szegedi Alkimista Kulináris Műhely: előkelő helyen landoltak a Dining Guide TOP 100-as listáján, három helyet is javítottak
Ismét felkerült a szegedi Alkimista Kulináris Műhely a Dining Guide listájára. Sőt, a TOP 100 magyar étterem listáján három helyet…
-
Mindenmás
Odacsapott a hőség a MÁV-nak: 10 ezer vonat késett, 500-nál több el sem indult
Odacsapott a hőség a MÁV-nak, ráadásul az utasok sem hallgattak a vasúttársaságra, a hőségriadóban is vonatoztak, ugyanis most kiderült, hogy…
-
Smart Szeged
A Szeged-Makó vasút tervezése 4,5 milliárd volt, az előkészítése plusz 2,7 milliárd lesz – a vasút a harmadik szegedi hídon menne át, ami az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint időben van
Egy idén márciusi kormányhatározat szerint 2,7 milliárd forint költ a kormány arra, hogy elkezdődjön a Szeged-Makó közötti elővárosi vasút beruházásának…
-
Közélet
Lelőttek egy rendőrt a szerb-boszniai határon, drónokkal és helikopterekkel is keresik az elkövetőt
Egy rendőr meghalt, egy további pedig megsebesült, amikor csütörtök éjjel lövöldözés tört ki a Bosznia-Hercegovina és Szerbia közötti Lipnicki Sor…
-
Mindenmás
Kidőlt fák, villanyvezetékre hasadt faágak – csúnyán helyben hagyták a zivatarok Csongrád-Csanád vármegyét, mutatjuk, hány esethez riasztották a tűzoltókat
Mint megírtuk, a szerdai hidegfront kicsit kimozgatott minket a hőség fojtásából. Végre kaptunk csapadékot, ám nem nyugodt, csendes eső formájában.…
-
Mindenmás
A pofánk leszakad: kikezdett az egyik diákjával a tanár Csongrád-Csanád vármegyében, megfogta a combját és a nyakát csókolgatta
Vádat emeltek egy tanár ellen, aki tavaly kikezdett az egyik diákjával és kitartóan próbálta őt rávenni arra, hogy szexuális kapcsolatot…
-
Közélet
Müller Cecília is back: “Oltassák be magukat a várandósok szamárköhögés ellen”
A szamárköhögés elleni védettségük frissítését ajánlotta Müller Cecília országos tisztifőorvos a várandósoknak, illetve a kisgyermekek közelében élő időseknek szerdán a TV2 egyik…







