Gajódi Csaba
-
Mindenmás
Gubanc a MÁV-nál: az utasok tolták a vonatpótló buszt, mert nem tudta őket elszállítani a Szegedre tartó járathoz (frissítve)
Mint megírtuk, augusztus 9. és 11. között pályakarbantartási munkák miatt a MÁV vágányzárat rendelt el Cegléd és Kecskemét között, az…
-
Mindenmás
Földrengés volt a szomszédban, hazánkban is érezni lehetett
A HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleménye szerint 2024. augusztus 10-én, magyarországi idő szerint 22 óra…
-
Mindenmás
Napi pakk: 36 fok Szegeden, újabb hőhullám, és olimpiai záróünnepség
Az őrületes olimpiai izgalmakkal teli hét a végéhez ért. Szegeden tombol a nyár, a hűvös hajnal után a várható hőmérséklet…
-
Mindenmás
Egész nap ment a légkondi, pedig a java még hátravan! Vasárnap is szükség lesz rá Szegeden
Vasárnap sok napsütésre számíthatunk Szegeden, csak kevés felhő lesz az égen, csapadék sehol sem várható. Helyenként élénk lesz a nyugati-északnyugati…
-
Mindenmás
Az ásotthalmi fiú, Patrik megcsinálta: a sok-sok összegyűlt adománynak köszönhetően lehetősége nyílt mentett szamarak befogadására
„Az adományoknak köszönhetően tudtam vásárolni 700 ezer forint értékben szénát, így lehetőségem nyílt mentett szamarak befogadására” – idézte szavait a…
-
Sport
Kopasz Bálint a bronzérme után: “majd kiderül, hogy megyek-e tovább, vagy vesztesként fogom befejezni”
A párizsi olimpián kajak egyes 1000 méteren bronzérmes Kopasz Bálint szerint mindig nagy öröm dobogóra állni a királyi számban, és…
-
Sport
Büszkék vagyunk: 11. lett a szegedi Kiss Ágnes összesítettben az olimpián
Takács Kincső az A-döntőbe jutott, Kiss Ágnes pedig a B-döntő harmadik helyét szerezte meg a női kenu egyes 200 méteres…
-
Mindenmás
Rosszul lett, és meghalt egy sofőr Szentesen, sajnos nem tudták újraéleszteni (frissítve)
Információink szerint szombaton délután fél 3 környékén egy teherautó sofőrje rosszul lett Szentesen, az Ipartelepi úton. Úgy tudjuk, a kiérkező…







