Sóti Gellért
-
Mindenmás
Brutális állatkínzás, a szomszéd vármegyéből: az autója után kötötte, úgy húzta kutyáját egy férfi
Szombat délelőtt érkezett bejelentés a jánoshalmi rendőrségre arról, hogy egy német juhász kutyát valaki az autójához kötött, majd úgy vonszolt.…
-
Mindenmás
Szegedet még időben megjárta, de egy meghibásodás miatt idő előtt felmondta a szolgálatot a MÁV fénymozdonya
Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, decemberben többször is megfordult Szegeden a MÁV ünnepi fénymozdonya, a FénySzili – szerencsére, ugyanis a…
-
Mindenmás
Azahriah után egy másik közismert előadó is szünetre vonul, de már a visszatérésének dátuma is megvan
Közösségi oldalán jelentette be a népszerű rapper, hogy az idei koncertszezon után legalább egy évre visszavonul, Krúbi viszont ezzel együtt…
-
Közélet
Nagy Márton: 2025-ben 8 százalékkal növekednek a bérek, az inflációt 3 százalékon tartjuk, a gazdaságot pedig felpörgetjük
Nagy Márton egyik legfrissebb, Facebook-on közzétett videójában beszélt a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Pénzügyminisztérium összeolvadásából létrejövő új csúcsminisztériumról – szúrta…
-
Mindenmás
Száznál is többször vonultak a mentők vármegyénkben szilveszterkor, három kiskorút is elláttak túlzott alkoholfogyasztás miatt
Bőven akadt dolga a mentőknek szilveszterkor Csongrád-Csanád vármegyében, mint kiderült, összesen 138 alkalommal riasztották őket december utolsó estéjén. Országos szinten…
-
Szegedi Arcok
Lehet-e magasabb és szélesebb karácsonyfát találni Szeged (egyik) legerősebb emberénél? – Nagy Pétert, a Legszegedibb Sportolót kérdeztük az ünnepek kapcsán
Karácsony előtt egy nappal, még hétfőn értük el Szeged és az ország egyik legnagyobb és legerősebb emberét, az idén is…
-
Szegedi Arcok
Pörkölt egy T-Rex méretű kakasból, lepisilt karácsonyfa és a nap, amikor a kutyák ették meg a karácsonyi sütiket – az idei év Legszegedibb Gyógyítóját kérdeztük az ünnepről
Szinte kereken egy éve már annak, hogy a Legszegedibb Szegediek közönségszavazásunkon, a Gyógyító kategóriában 45.000 szavazattal diadalmaskodott a közismert –…
-
Szegedi Arcok
Pálinkával felturbózott palacsintatészta, családi darts party és készülődés egy újabb Guiness rekordra – a szeretet ünnepéről faggattuk a Legszegedibb Művészt, Csatai Gergőt
Karácsony közeledtével megkértük a Szeged365 legutóbbi közönségszavazásának győzteseit, hogy meséljenek nekünk egy picit arról, hogy náluk hogyan telik az ünnepi…







