aláírás
-
Közélet
Orbán Viktor kezdeményezi, hogy aláírásgyűjtést indítsanak „Brüsszel háborús tervei ellen”
Koppenhágából jelentkezett Orbán Viktor, aki szerint az Európai Unió elhatározta, háborúba megy. A miniszterelnök úgy véli, hogy ez a lépés…
-
Kikapcs
Testőrök, testközelből, a REÖK Kézműves Cukrászdában: óriásit ment a Szabadtéri sztárjainak dedikálása, pezsgett a Magyar Ede tér szombat délután (videó)
Három egészen zseniális darabbal hozta el az extázist egész nyáron a Szegedi Szabadtéri játékok a Dóm térre, míg a katarzis…
-
Szegedi Arcok
Segíts azokon, akiknek igazán szüksége van rá – összefogtak a szegedi vízilabdások és a Magyar Református Szeretetszolgálat
Jótékonysági akcióba fogott a Magyar Református Szeretetszolgálat, akik a történetükhöz híven ezúttal is azoknak segítenek, akiknek a legnagyobb szüksége van…
-
Közélet
Ennyi volt: Sulyok Tamás aláírta a törvényt, betilthatják a Pride felvonulást
Aláírta a szegedi kötődésű köztársasági elnök a Pride betiltását lehetővé tevő, gyülekezési jogról szóló törvénymódosítást. Az államfővé választott egykori alkotmánybírónak…
-
Közélet
Minden eddiginél erősebb együttműködést alakít ki a Szegedi Tudományegyetem és a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal
Együttműködési keretmegállapodást kötött szeptember 9-én a Szegedi Tudományegyetem és a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal. Az egyetem és a hivatal a jövőben…
-
Kikapcs
A világpremiert követően begyűjtheted a Rebecca sztárjainak aláírását: dedikálást tartanak a Reök Cukrászda teraszán a darab színészei
Igazán különleges alkalom vár a hétvégén Sylvester Lévay és Michael Kunze világhírű musicalének rajongóira, ami pénteken debütál a Szegedi Szabadtéri…
-
Közélet
Rekordot döntött Botka László, annyi aláírást szedett össze Szegeden
Dr. Botka László, az Összefogás Szegedért Egyesület polgármesterjelöltje pénteken, azaz ma 10 órakor leadta a Helyi Választási Irodában a június…
-
Közélet
Szerbiai magyarok is gyűjthettek aláírást az egyik pártnak Szentesen
Még Április 20-án, szombaton vették fel az aláírásgyűjtő íveket a Fidesz polgármesterjelöltje és képviselőjelöltjei Szentesen, délután pedig Bozó Zoltán, a…







