átjáró
-
Mindenmás
Napi trash: megszondáztatták a rendőrök, elengedték, majd a piros jelzés ellenére áthajtott a vasúti átjárón egy sofőr Szegeden (videóval)
Fedélzeti kamera rögzítette azt a jelenetet, amikor a rendőrök egy vasúti átjárónál szondáztatták a járművezetőket, mindkét irányban Szegeden. Mint kiderült,…
-
Közélet
Túl sok a baleset: kiterjesztik a Véda kamerarendszert a vasúti átjárókra is
Kiterjesztik a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózatot a vasúti átjárókra is – jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója az egyik átkelőjénél tartott…
-
Mindenmás
Jöhetnek a kilométeres sorok és a bosszankodás? Teljes útzár lesz a Szabadkai úti vasúti átjárónál
Április 8-án, azaz kedden lezárják a Szabadkai úti vasúti átjárót Szegeden. A felújítást végző kivitelező arról tájékoztat, hogy április 8.,…
-
Mindenmás
Megvan, miért zárták le két napra a Harcos utcai vasúti-átjárót Szentmihálynál
Meglepetéssel szembesülhettek azok a közlekedők, aki Szentmihálynál a Harcos utcai átjárót szerették volna igénybe venni Szegeden, ugyanis két napra lezárták…
-
Mindenmás
Már hónapok teltek el azóta, hogy valaki egy lovaskocsit hagyott egy átjáró közepén Gyálaréten, a helyzet azóta mit sem változott (fotók)
Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, hónapok óta egy hanyagul otthagyott lovaskocsi rontja az összképet Gyálaréten, ráadásul pont egy átjárót…
-
Mindenmás
Napi pofátlan parkolás? Valaki az átjáró kellős közepén parkoltat már hetek óta egy lovaskocsit Gyálaréten, pont a bolttal szemben
“Hónapok óta éktelenkedik egy a szekérszerűség Gyálaréten, a kisbolttal szemben” – jelezte a problémát Krisztina olvasónk, aki szerint nem olyan…
-
Mindenmás
Óvatosan: nem működik a sorompó a Szabadkai úti vasúti átjáróban (frissítve)
“Nem működik a sorompó! Mindenki vigyázzon” – írta szerdán délelőtt 9 óra után egy csoporttag a Szentmihályon élők közössége nevű…
-
Mindenmás
Óvatosan: nem működik a jelzőlámpa a Bajai úti vasúti átjáróban
“Vigyázzanak az autóval közlekedők, mert nem működik a lámpa a Bajai úti vasúti átjáróban, a reptérhez közel” – írta kedden…







