cirkusz
-
Mindenmás
Elhunyt Nagy Ferenc, a Karádi-díjas makói cirkuszművész
Harminchét éves korában, tragikus közúti balesetben elhunyt a makói Nagy Ferenc, Karádi-díjas cirkuszművész, a Recirquel Társulat tagja. A gyászhírt Makó…
-
Közélet
Betiltotta a kormány a cirkuszi vadállatok szerepeltetését – emlősök, madarak és hüllők is vannak a listán
Gajdos László, élő környezetért felelős miniszter már korábban megígérte, hogy a kormány betiltja a cirkuszi állatok szerepeltetését. Most az erről szóló…
-
Közélet
Káosz és balhé tört ki a szerb parlamentben: fáklyákat gyújtottak, tojásokat dobáltak és összeverekedtek az ülésen – az egyik képviselő agyvérzést is kapott (videóval)
Jelzőfáklyákkal, füsttel, tojásdobálással, fütyüléssel, bekiabálásokkal és verekedéssel igyekezett megszakítani a szerbiai parlament tavaszi ülésszakának első ülését az ellenzék kedden, ám…


