döntés
-
Mindenmás
Majdnem megöltek 8 szír migránst az embercsempészek, amikor kigyulladt a jármű és ők nem akarták kinyitni a rakteret – a Szegedi Ítélőtábla ma jogerős ítéletet hozott az ügyükben
Mai végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a több emberen, különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és társtettesként, folytatólagosan…
-
Közélet
Ennyi volt, döntött a kormány: kivezetik a kötelező akciózást a szegedi boltokban is
A kormány arról döntött, hogy 2024. július 1-jétől kivezeti a kötelező akciózást, de a verseny támogatása érdekében folytatja az online…
-
Közélet
Elfogadták az alaptörvény-módosítást: ezentúl nem kaphat államfői kegyelmet az, aki gyermekek elleni bűncselekményt követett el
Megvolt a 13. alaptörvény-módosítás. A Novák Katalin lemondásához vezető K. Endre kegyelmi ügye okozta botrány csillapítására elvégzett változtatás szerint a…
-
Közélet
Kitilthatják a mobiltelefonokat az iskolákból, ma dönt róla az országgyűlés (frissítve)
Egy 90 oldalas jogszabály-módosítást nyújtott be a kormány hétfőn, az ülésszak vége előtti utolsó pillanatban arról, hogy milyen tárgyak lesznek…
-
Közélet
Átmeneti megoldás született: újra van gyereksebészeti és traumatológiai ellátás Szegeden
Gyakorlatilag hét hete nincs gyermeksebészeti, illetve traumatológiai ellátás a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Azóta szinte valamennyi műtétre vagy egyéb sebészeti beavatkozásra…
-
Közélet
Nehezebb lesz megúszni a szabálysértések következményeit a külföldi utakon: mutatjuk mit döntött az Európai Parlament
Nehezebb lesz a jövőben megúszni a külföldön elkövetett szabályszegések következményeit. Mostmár azonosíthatóak a külföldi járművezetők, azaz nem ússzák meg a…
-
Közélet
Megszületett a döntés az üzemanyagárakról: erre kötelezik a kereskedőket
A szerdai kormányülést követően Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Karmelita kolostorban. A tárcavezető bejelentette: az áraknak vissza…
-
Közélet
Véget ért a Közgyűlés Szegeden: kiderült, Szabó Bálint továbbra is képviselő-e, bővülhet-e a tápéi bölcsőde, és milyen útfejlesztések várhatóak
Péntek reggel 9 órakor kezdetét vette Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Városháza Dísztermében. Mint írták, az ülésen – egyebek mellett –…