elfogás
-
Mindenmás
Több mint 100 millió forintot csaltak ki egy 74 éves férfitől – a Csongrád-Csanád megyei rendőrségnek két nap sem kellett az ügy felderítéséhez (videó)
A közelmúltban egy 74 éves férfitől több mint 100 millió forintot csaltak ki, de Csongrád-Csanád megye rendőrei szerencsére hamar elfogták…
-
Mindenmás
Elfogták a kukagyújtogatót – 11 köztéri kukát gyújtott fel a férfi Hódmezővásárhelyen, és Szegeden is okozott tüzeket (frissítve, videóval)
Mint megírtuk, az elmúlt időszakban többször lecsapott egy kukagyújtogató Hódmezővásárhelyen, aki gyakran kifejezetten veszélyes helyeken, lakótelepi parkokban, közvetlenül a parkoló…
-
Mindenmás
Elfogtak egy 2023 óta bujkáló bűnözőt, aki a magyar top 50-es körözöttek listájára is felkerült (videó)
2023 óta bujkált egy 32 éves férfi, akit öt bűncselekmény miatt köröztek a hatóságok, és négy és fél év börtönre…
-
Mindenmás
Tankolni álltak meg, de a kútról már bilincsben távoztak – kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak két férfit, akik Mélykúton és Szegeden árulták a drogot (videóval)
Tankolni álltak meg, de a kútról már bilincsben távozott augusztus végén az a mórahalmi és csanyteleki férfi, akiket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak…
-
Mindenmás
Szexuális bűncselekmény miatt húsz éve körözött brit férfit fogtak el a rendőrök Magyarországon (videó)
Augusztus 25-én az FBI Magyarországra delegált egysége jelezte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Transzatlanti Osztályának, hogy egy…
-
Mindenmás
Biciklit loptak Csongrád-Csanádban – a tolvajt 24 órán belül elfogták a rendőrök
Augusztus 17-én délután eltulajdonítottak egy fekete színű, vázas kerékpárt Szentesen, egy barkácsbolt előtt elhelyezett kerékpártárolóból. A rendőrség kamerafelvételek segítségével azonosították…
-
Mindenmás
Tenerifén kapták el Európa legkeresettebb magyar körözöttjeit (videó)
Az európai keresési toplisták élén szerepelt egy magyar pár, akik egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszövetkezetben töltöttek be irányító szerepet. A párt…
-
Mindenmás
Nem állt meg a rendőri jelzésre egy sofőr Csongrád-Csanád vármegyében, de nem véletlen: kábítószergyanús anyag is előkerült a kocsiból
Nem állt meg a rendőri jelzésre egy sofőr Csongrád-Csanád vármegyében. Mint kiderült, nem véletlen akarta elkerülni a rendőri intézkedést, ugyanis…






