elnök
-
Közélet
Elárverezik azt a köztársasági elnöki rezidenciát is magában foglaló villaparkot, ahol Novák Katalin is lakott
Megválna az állam a nemrég felújított köztársasági elnöki rezidenciát is magában foglaló villaparktól. Mint kiderült, a Rákosi-kor óta államfőknek, kormányfőknek,…
-
Közélet
Meghalt Ion Iliescu volt román elnök, az ország első szabadon választott államfője
Meghalt Ion Iliescu volt román elnök, az ország első szabadon választott államfője – közölte a bukaresti kormány kedden. A 95…
-
Sport
Nagy Péter, a súlyemelők szegedi elnöke elárulta, hogy mikor választják meg az elnökség új tagjait
Mint korábban megírtuk, irtó büszkék voltunk március végén, amikor a szegedi sportember, Nagy Péter lett az MSSZ megválasztott elnöke. Május…
-
Sport
A szövetségbe bejutott, de az átadás-átvétel nem történt meg – az első munkanapját itthon, Szegeden kezdte a súlyemelők új elnöke, Nagy Péter
Mint megírtuk, irtó büszkék voltunk szombaton, ugyanis a szegedi Nagy Péter lett a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) megválasztott elnöke! Most…
-
Sport
Hamarosan kiderül, szegedi lesz-e a súlyemelő-szövetség elnöke! Nagy Péter fair play-re számít a szombati tisztújító közgyűlésen, közjegyző jelenlétét kérte, akinek a költségét is állja
Mint megírtuk, a három olimpián, Londonban, Rióban és Tokióban szerepelt Nagy Péter indul a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöki tisztéért…
-
Sport
A szegedi sportember, Nagy Péter lehet a súlyemelő-szövetség elnöke, indul a tisztségért
A három olimpián, Londonban, Rióban és Tokióban szerepelt Nagy Péter indul a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöki tisztéért a március…
-
Közélet
Elnöki szócsata: Donald Trump diktátornak és visszafogottan sikeres komikusnak nevezte Zelenszkijt
Donald Trump nekiment Volodimir Zelenszkijnek, és diktátornak nevezte. Az amerikai elnök egy hosszú bejegyzésben fejtette ki a véleményét az ukrán…
-
Közélet
Sulyok Tamás senkinek nem kegyelmez! Mutatjuk, eddig hány kérvény érkezett a köztársasági elnökhöz
Közzétették, hogy hány kegyelmi kérvény került a köztársasági elnök elé 2024-ben. Mint kiderült, a hivatalba lépése óta Sulyok Tamáshoz 680…







