fakivágás
-
Közélet
Kivágják az életerős fákat is Zsombó közepén, az önkormányzati parkerdőben – a polgármester szerint erdőmentő programot indítottak
Aggódik a Zsombón élők egy része, mert a falu közepén lévő, önkormányzati tulajdonú parkerdőben folyik a nagyarányú fakitermelés, és sokan…
-
Smart Szeged
Felújítják a 4-es villamosvonal egy részét, több fát is ki kell vágni a pálya mellett Szegeden
Felújítják a szegedi 4-es villamosvonal pályájának egy részét a Dugonics tér és a Szabadkai út között – közölte Koromné Fenyvesi Rózsa…
-
Közélet
“Szó sincs arról, hogy a szegedi ne lenne rendes erdő. Egy száz éves erdőt csak száz év alatt lehet pótolni” – megszólalt a kivágandó véderdő témában a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője is
“Az ország mindenkori vezetése régóta törekszik arra, hogy az erdőterület összességében ne csökkenjen, nem olyan egyszerű tehát átsorolni ezeket” –…
-
Szegedi Arcok
Szegedi Pletykák: “nyugodtan kivághatjuk a fákat, lesz egy szép sivatagunk” – így vélekednek a szegediek a városunkban folyó fakivágásokról
Mint bizonyára tudjátok, két olyan beruházás is van Szegeden, amely fakivágással jár. Az egyik, az a hathektáros szegedi erdő, melyet…
-
Közélet
Gulyás Gergely szerint hatalommal való visszaélést nem a kormány, hanem a szegedi önkormányzat követett el a kivágandó véderdővel kapcsolatban
Kormányinfót tartott ma Gulyás Gergely, ahol terítékre került a Szeged-Csanádi Egyházmegye által kivágásra ítél hat hektáros erdő is. Mint köztudott,…
-
Smart Szeged
Február végére fejezhetik be a Kállay liget erdő-karbantartási munkálatait
Elkezdődtek a munkálatok az újszegedi Kállay ligetben, kivágják a beteg fákat – írtuk meg decemberben, majd ma az is kiderült,…
-
Közélet
Bejelentés karácsonyra: megjelent egy kormányrendelet, mely felülírja az önkormányzat döntését, engedélyezik az erdő kiirtását Szegeden
Egy december 23-án éjjel kiadott kormányrendelet szerint a kormány felülírja azt a településképi védelmet, amivel Szeged önkormányzata próbálta megakadályozni, hogy…
-
Mindenmás
Olvasói beszámoló: kivágott fa és kitépkedett virágok maradtak egy tompaszigeti családi ház előkertjében az egyik szolgáltató munkálatai után (frissítve)
Kitépkedett virágok és kivágott fa: ez maradt az egyik tompaszigeti családi ház előkertjében, miután az MVM Next munkatársai ott végeztek…