Katonaság
-
Mindenmás
Figyelmeztet a Magyar Honvédség: pénteken katonai menetoszlop halad végig a vármegyénken
A Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár katonái augusztus 11-én, pénteken hajnali egy és reggel hat óra között, valamint…
-
Közélet
Csinos kis katonai arzenál érkezett vasúton Vásárhelyre (videó)
“Mi történt? Egyfolytában hallani a szirénázást. Mentő, rendőrség?” – tette fel a kérdést a HMVHLY Car Life nevű csoportba az…
-
Közélet
Több mint egy hónapos kiképzést követően alezredesként tett katonai esküt Novák Katalin férje – nem veszi fel a zsoldját, jótékony célra fordítja
Novák Katalin köztársasági elnök férje, Veres István több mint egy hónapos kiképzést követően alezredesként tett katonai esküt. A Magyar Hang most megkérdezte az államfő hivatalát,…
-
Közélet
Vonzóvá tennék a haza szolgálatát, de a kormány nem tervezi a kötelező sorkatonaság visszaállítását
A honvédelmi miniszter újabb kérdést kapott, miután nemrég a Bloombergnek a Magyar Honvédség állapotáról beszélt. A szocialista Harangozó Tamás emlékeztetett rá, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf az interjúban a tisztikart…
-
Mindenmás
Újra lehet Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezni Szegeden
Elsősorban a 18-25 év közötti, továbbtanulást tervező fiatalok, de akár 65 éves korig minden magyar állampolgár jelentkezését várják önkéntes katonának…
-
Közélet
Megszüntették a szerb hadsereg megemelt harci készültségét
Aleksandar Vučić államfő, aki egyben szerb katonaság főparancsnoka is, megszüntette a hadsereg megemelt harci készültségét – erősítették meg a hírt…
-
Közélet
Mozgolódnak délen: korábban a szerb hadsereg vonult a határhoz, most pedig a koszovói különleges rendőri egységek tagjait vezényelhetik oda
Nem sokkal azután, hogy november elsején Belgrád készültségbe helyezte a hadsereget, több katonai konvoj is megindult a beszámolók szerint a…
-
Közélet
Megindult a szerb hadsereg Koszovó felé, miközben a sorkatonaság újbóli bevezetését szorgalmazza a honvédelmi miniszter
Nem sokkal azután, hogy Belgrád készültségbe helyezte a hadsereget, több katonai konvoj is megindult a beszámolók szerint a koszovói–szerb határ felé…