Központi Nyomozó Főügyészség
-
Közélet
Körözést adtak ki Matolcsy György fia, Ádám ellen
Mint megírtuk, a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán kihallgatta Matolcsy Györgyöt, majd egy rendőrségi fogdára szállították és indítványozták a letartóztatását. Később…
-
Közélet
Matolcsy Györgyöt az egyik rendőrségi fogdára szállították, és indítványozták a letartóztatását
Mint megírtuk, szerda kora reggel őrizetbe vették, majd kihallgatták Matolcsy Györgyöt. A kihallgatás után a Központi Nyomozó Főügyészség épületéből az…
-
Közélet
Matolcsy György ügyvédje szerint indokolatlan volt az őrizetbe vétel, mert rendezett körülmények között élő, idős emberről van szó
Mint megírtuk, szerda kora reggel őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt. Az egykori jegybankelnököt jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével és…
-
Közélet
Tartózkodási engedélyek, önkormányzati korrupció, és propagandaköltségek – bejelentette a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal, hogy mely négy ügyet vonta saját hatáskörbe
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) hétfő reggel bejelentette azt a négy ügyet, amelyet saját hatáskörbe vont. Az NVVH…
-
Közélet
Indítványozták Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Mint megírtuk, az Országgyűlés kedden felfüggesztette Kocsis Máté, Pócs János és Panyi Miklós mentelmi jogát rágalmazási ügyek miatt. Az ugyeszseg.hu-n…
-
Közélet
Egy korábbi minisztert és ismert üzletembereket is gyanúsít a rendőrség túlárazott buszbeszerzésekkel kapcsolatban (videó, galéria)
Túlárazott buszbeszerzések miatt nyolc embert hallgatott ki csütörtökön gyanúsítottként a Nemzeti Nyomozó Iroda. A gyanúsítottak között korábbi állami vezetők és…
-
Közélet
Őrizetbe vettek egy volt országgyűlési képviselőt korrupció és fiktív foglalkoztatás gyanúja miatt
Őrizetbe vett a Központi Nyomozó Főügyészség egy volt országgyűlési képviselőt korrupció és fiktív foglalkoztatás gyanúja miatt hétfőn. A gyanú szerint…
-
Mindenmás
Szegeden folytatnak nyomozást a férfi ellen, aki el akarta ütni a vele szemben intézkedő rendőröket
Április 23-án az esti órákban Kecskeméten történt az a meghökkentő eset, mely során a rendőrök intézkedni kezdtek egy út mellett…







