Krausz ferenc
-
Közélet
Orbán Viktor nyolc év után újra Szegeden! Az MCC szegedi központjának átadására érkezett
Pont került egy hosszú történet végére: teljes felújítás után új funkcióval nyílt meg az egykori Bartók Béla Művelődési Központ, amely…
-
Közélet
Dokumentumfilm készült Krausz Ferenc életútjáról, a stáb Szegeden is forgatott
Dokumentumfilm készült Krausz Ferenc életútjáról, a stáb pedig Szegeden is forgatott. Az elektronok nyomában című filmben Krausz Ferenc először meséli…
-
Mindenmás
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus kutatásában a szegediek is részt vehetnek, a módszerrel már a súlyos betegségek legelső tünetei is kiszűrhetőek lehetnének
Az eddigi tízezer résztvevő mellé további ötezer önkéntes jelentkezését várják a H4H Programba, amelynek célja egy lézeres egészségmonitorozó eszköz létrehozása.…
-
Közélet
Világhódító a tudományban: Krausz Ferenc vette át a Magyar Szent István Rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át kedden a Magyar Szent István Rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás…
-
Szegedi Arcok
A Nobel-díjas Karikó Katalinnak és Krausz Ferencnek köszönhetően nagyot lépett előre az SZTE az ARWU egyetemi világrangsorában
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) három területen a világ legjobb 155 egyeteme közé került a US News friss globális felsőoktatási…
-
Szegedi Arcok
A szegedi toronyház után Karikó Katalin portréja kikerült egy fővárosi lakóház tűzfalára is
Mint korábban megírtuk, Szeged város tisztelete és hálája jeléül felfestette az újszegedi 17 emeletes toronyház falára két Nobel-díjas díszpolgára Karikó…
-
Szegedi Arcok
Emlékéremre került Karikó Katalin és Krausz Ferenc, de mind a ketten megkapták a Corvin-lánc kitüntetést is
A tavaly Nobel-díjjal kitüntetett Karikó Katalin biokémikus és Krausz Ferenc fizikus tiszteletére emlékérmét bocsátott ki kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az MNB a…